Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Mi is pusziljuk Baranyi Krisztikét – Ferencvárosban is széthullott a baloldali szivárványkoalíció

0 megjegyzések 11 megtekintés

Göd és Szolnok után a főváros IX. kerületében is szétesett a baloldali együttműködés: a képviselő-testület csütörtöki ülésének kezdetén az MSZP és a DK alkotta Demokraták-frakció bejelentette, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a Baranyi Krisztinát támogató ellenzéki összefogásban, és csak eseti ügyekben szavaznak mellette. Mivel Baranyi Krisztina előterjesztései már a szakbizottságokban sem kapták meg a kellő támogatást, nem volt nagy meglepetés a négyfős, Demokraták elnevezésű frakció bejelentése. Ezzel az önmagát függetlennek tekintő, baloldali polgármester mögül elfogyott a képviselő-testületi többség.

A független polgármester elméletben így már csak a hét tagot számláló Új Pólus-frakcióra számíthat, ám a Momentum, LMP, Párbeszéd, Jobbik alkotta formáció sem szavazta meg Baranyi valamennyi javaslatát, például rajtuk bukott el a polgármester lakásrendelete, mivel nem tartották támogathatónak a szociális bérlakások, illetve a szolgálati lakások értékesítésének lehetőségét. Álláspontjuk szerint ezeknek az ingatlanoknak kerületi tulajdonban kell maradniuk. A rendeletmódosítást természetesen a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja sem szavazta meg, Gyurákovics Andrea frakcióvezető pedig felhívta a figyelmet, hogy az ingatlanelidegenítés homlokegyenest szembemegy Baranyi Krisztina választási kampányban tett ígéreteivel.

Az önkormányzat 2020-2024 közötti gazdasági programja ellenben az MSZP és a DK képviselőinek tartózkodásával vérzett el, mivel az előterjesztést nem tartották megfelelően előkészítettnek, és nem egyeztették az érintettekkel sem. Információink szerint a Demokraták-frakciónak éppen ez, az egyeztetés folyamatos hiánya a legnagyobb problémája az önjáró polgármesterrel, aki azt azonban elvárja tőlük, hogy feltétel nélkül megszavazzák az ő egyszemélyben megalkotott előterjesztéseit. A Ferencvárosban zajló politikai folyamatokról szerettük volna megtudni Baranyi Krisztina véleményét is, ám a kerület polgármestere lapzártánkig nem válaszolt a kérdéseinkre.

 

(Veres László István, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.