Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Újabb ellenzéki baklövés: 120-130 ezer ember vesztette el az állását, nem 500 ezer

0 megjegyzések 2 megtekintés

A vírus miatt a „kevésbé pesszimista” forgatókönyv vált valóra: 120-130 ezer ember vesztette el az állását. A katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnése miatt szigorítja a kormány a vonatkozó jogszabályt. Augusztus 15-ig továbbra sincs lehetőség nagyrendezvényekre, erről július közepén születhet kormánydöntés.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta, módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén – ha ugyanaz a számlák kibocsátója –, 40 százalékos adót kell fizetni. Közölte, a céljuk, hogy a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön.

Elhangzott továbbá, július közepén lehet kormányzati döntés a nagyrendezvények megtartásáról, amelyre augusztus 15-ig nincs lehetőség.

Ha a járványhelyzet megengedi és a kormány döntése ezt lehetővé teszi, akkor az augusztus 20-ai Szent István-napi rendezvények megtartására már lesz lehetőség – mondta, jelezve, hogy ez a gazdaság újraindításának is része lenne, hiszen a szolgáltató- és zeneipar, valamint a rendezvényszervezés szenvedte el a legnagyobb veszteségeket a koronavírus-járvány miatt.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a munkavállalók számának csökkenésével kapcsolatban a „kevésbé pesszimista” forgatókönyv vált valóra: 120-130 ezer ember veszthette el az állását a vírus miatt.

A kormány célja továbbra is az, hogy annyi munkahelyet sikerüljön teremteni, amennyi a vírus miatt megszűnt – közölte.

 

(888.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.