Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Varga Judit helyrerakta az Európai Bizottság 180 fokos fordulatot vett alelnökét

0 megjegyzések 3 megtekintés
Ismét kibújt a szög a zsákból. Pár hétig úgy tűnt, hogy Vera Jourova az Európai Bizottságtól elvárható függetlenséggel foglakozik a magyar jogszabályokkal – kezdi bejegyzését közösségi oldalán Varga Judit.

Ez a liberális fősodorban pár pillanatra okozott is némi bénultságot, hisz nem tudtak mit kezdeni azzal a brüsszeli megállapítással, hogy a magyar koronavírus törvény nem ellentétes az uniós joggal és nincs szükség Magyarország elleni uniós eljárásra. Sokáig persze nem tűrhették ezt az új hangot és pártatlannak tűnő eljárást, ezért a hálózat nyilvánvalóan még nagyobb nyomás alá helyezte a szereplőket, aminek az első eredménye Jourova tegnapi Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúja, amelyben egyrészt próbál mentegetőzni a magyar koronavírus törvénnyel kapcsolatos korábbi álláspontja miatt, másrészt nyíltan fenyegetőzik az uniós pénzek megvonásával, harmadrészt visszatér ahhoz a jól ismert módszerhez, hogy ha a konkrét jogszabályokba nem tudnak belekötni, akkor arról kezdenek értekezni, hogy kontextusban kell vizsgálni, hogy mi történik hazánkban.

Az igazságügy miniszter a Magyar Nemzet szemléje szerint így folytatja posztját:

Magyarországon élő embereknek talán kommentálnom sem kell alelnök asszony azon szürreális mondatait, miszerint Magyarországon a médiát megbénítják és a rémhírterjesztéssel kapcsolatos új büntetőjogi tétel öt év börtönnel fenyegeti az újságírókat, akik számára ez óriási pszichológiai nyomást jelent.

Az viszont sokat mondó kijelentés Jourova részéről, hogy a magyar helyzet követésére kapcsolatot tart fenn a magyar újságírókkal és a civil szervezetekkel, és csak bátorítani tudja az újságírókat, hogy tegyenek jogi lépéseket, ha megvádolják őket. Kérdés persze, hogy mennyire megalapozott információkat kaphat a magyarországi helyzetről a “kapcsolataitól”, ha olyan megállapításokra ragadtatja magát, hogy Magyarországon olyan félelmetes a légkör, amelyben a véleménynyilvánítás szabadsága nem is létezhet. Vajon mit szól ehhez az index.hu, 444.hu, 24.hu, hvg.hu, hirklikk.hu, és társaik? Akkor ők hova álljanak?

(baon.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.