Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Már zajlik a Jobbik felszámolása – Kiszivárgott hangfelvételen beszél Jakab Péter a Jobbik belső konfliktusairól – Hangfelvétel

0 megjegyzések 1 megtekintés

Az Index birtokába került egy csaknem 8 perces hangfelvétel, amelyen Jakab Péter beszél a Jobbikon belüli konfliktusokról. A felvétel valószínűleg a január 25-i tisztújító kongresszuson készült – írja a portál.

Az új elnök szerint a régi vezetés hátba szúrta, ugyanis a kongresszus előtt kivették a jövendőbeli elnök kezéből a vétójogot az alelnöki jelöléseket illetően.

Emellett elmondta, hogy Burik Anett addigi jobbikos sajtófőnök, aki szerinte a „Szávay-klán egyik bizalmasa”, azzal fenyegetőzött, hogy ha nem maradhat sajtófőnök, akkor „készen áll arra, hogy minden létező belső jobbikos információt átadjon a Fidesznek, mert neki olyan fideszes kapcsolatai vannak, hogy tárt karokkal várják”.

A történet után Jakab kijelentette, hogy nem akar ilyen Jobbikot, ilyen emberekkel. Eközben ketten bekiabálták a nézők közül, hogy „hazugság”.

Az újdonsült elnök azt is felsorolta, hogy kikkel kell úgy együtt dolgoznia az elnökségben, hogy nem bízik bennük. Ezen a listán szerepelt: Stummer János, Bencsik János, Gyüre Csaba, Varga-Damm Andrea, Fazakas Attila.

 

Az Index kérdésére Jakab elmondta: „Ahogy azt korábban több helyen elmondtam, a Jobbik zártkörű, tisztújító kongresszusa egy rendkívül őszinte kongresszus volt, ahol nyíltan, kendőzetlenül beszéltem a párton belüli problémákról. A célom az volt, hogy ennek ismeretében válassza meg a Jobbik az új elnökséget, amit a kongresszus nagy többséggel meg is tett, megadva nekem azt a lehetőséget, hogy azok alkossák a Jobbik vezetését, akikkel a leghatékonyabban tudok együtt dolgozni. A munka első gyümölcse már meg is született Dunaújvárosban, ahol súlyos vereséget mértünk a Fideszre.”

 

(mandiner.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.