Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – 390 milliárd forintból bővül a Samsung gödi akkumulátorgyártó üzeme

0 megjegyzések 0 megtekintés

Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a fejlesztés bejelentésekor elmondta, hogy ezzel a beruházással Magyarország lesz az európai autógyártás egyik fellegvára.

Az autóipar új korszakának világtérképére került Göd a Samsung SDI korábbi beruházásával is, a vállalatnak világszerte három üzeme van, kettő Ázsiában és egy Gödön.

Az új technológiák a világgazdasági siker előfeltételeivé váltak, az autóipar új korszakba lép át az elektromos autók elterjedésével. Magyarország kiemelten kezeli az autóipart, az ágazatban 169 ezren dolgoznak, az autóipari exportban globálisan 18. helyen áll az ország.

Kim Woochan, a Samsung SDI Magyarország Zrt. gyártóközpontjának vezetője azt mondta, hogy a cég a világ egyik legjobb akkumulátorgyártójává nőtte ki magát. A vállalat üzleti kapcsolatai Magyarországon 2001-ben indultak, akkor még a monitor üzletágban, akkumulátort 2016 óta gyártanak.

(Almási Krisztina, magyarepitok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.