Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Beidézték az Altus-vezért – Klárika megy tanúskodni

0 megjegyzések 2 megtekintés

Beidézték az Altus-vezért

Jövő péntekre idézte be Gyurcsány Ferenc Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága.

 

Dobrev Klárát (képünkön) tanúként akarják meghallgatni, mivel az Altus több alkalommal nyújtott kölcsönt a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek – értesültünk a Czeglédy-ügy egyik gyanúsítottjának ügyvédjétől. Dobrevet elvileg Budapesten is meghallgathatnák, valószínűbb azonban, hogy Szegeden kell választ adnia a hatóság munkatársainak kérdéseire.

Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ismert, hogy az Altus Portfólió Kft. tavaly februárban csaknem nyolcvanmillió forint összegben rövid lejáratú kölcsönt adott a szocialista Czeglédy Csaba cégének. 2016 augusztusában további 90 millió forintos hitelt folyósítottak a Czeglédy elnöklete alatt álló zrt.-nek. Gyurcsány Ferenc egyik facebookos bejegyzéséből tudni lehet egy harmadik, idén tavasszal biztosított kölcsönről is. Mindez pedig az Altus részéről felveti a tiltott pénzügyi szolgáltatási tevékenység gyanúját.

 

(magyaridok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.