Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Szakértő: jelentősen nőtt Orbán Viktor nemzetközi mozgástere

0 megjegyzések 0 megtekintés

Az elemző kiemelte: az illiberális demokrácia említése ma már korántsem vált ki olyan nemzetközi ellenkezést, mint az első alkalommal, 2014-ben. Orbán Viktor tusványosi beszédeit – tette hozzá – nem csupán óriási érdeklődés kíséri, de az abban megfogalmazottakkal ma már egyre többen értenek egyet külföldön is. Különösen jelentősnek nevezte Olaszország támogatását, hiszen ezzel a Brexit utáni EU harmadik legerősebb állama sorakozott föl a visegrádi államok mellé.

Lánczi Tamás a miniszterelnök politikai pályájának lényegét abban látja, hogy nem fogadja el “a liberálisok kártékony, előjogokat védő kompromisszumait”. Azt mondta: utóbbiak tagadják a tusnádfürdői beszédekben megfogalmazott értékeket, azt gondolván, hogy a történelem helyes irányát kizárólag ők ismerték fel. A szakértő szerint a 20. század diktatúráit idézi, ahogy a liberális elit kirekesztette a nyilvánosságból mindazokat, akik nem értettek velük egyet, és “egzisztenciálisan is igyekeztek ellehetetleníteni őket”.

Politikai nyelvezetük, ízlésük, és a kontinens hanyatlását okozó elveik azonban a 68-asok kiöregedésével egyre jobban visszaszorulnak

– jelentette ki az elemző.

(pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.