Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Az elején az RTL támadta, a sikerről viszont hallgat – 60 ezer család kapott CSOK-ot

0 megjegyzések 3 megtekintés

Már 59 ezer család 162 milliárd forint összegben vette igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) annak 2015. júliusi bevezetésétől 2017 szeptemberéig – derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából.

A Magyar Zoltán (Jobbik) kérdésére adott felelet szerint további segítséget jelentett a 34,5 milliárd forintnyi áfa-visszatérítés, valamint a 70 milliárd forint összegben folyósított kamattámogatott kölcsön.

Fotó: MTI

Rétvári Bence kifejtette, hogy a július 1-jével elindított Könnyű közmű program díjmentessége nem jelent teljes ingyenességet, és nem is történt ilyen irányú kommunikáció a kormányzat részéről.

Mint írta, a bekötéssel kapcsolatos további költségeket, így a bekötővezeték kiépítésének anyagköltségét és munkadíját továbbra is meg kell fizetni, ahogy a fogyasztói vezetékek és felhasználói berendezések (például csövek, kapcsolók, csapok) beépítésére és a mellékvízmérő beszerelésére sem vonatkozik a térítésmentesség.

Az államtitkár hangsúlyozta: már két hónap alatt kétmilliárd forintot takaríthattak meg a családok és a kisvállalkozások a víz-, gáz- és villamosenergia-hálózatokra történő rácsatlakozással.

(Pintér Balázs, magyaridok.hu)

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.