Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Új gyógykertet és gyógymedencét kapott Zalakaros

0 megjegyzések 12 megtekintés

Az első fürdőzők már birtokba vették csütörtök reggel a Zalakarosi Fürdő teljes körűen felújított gyógykertjét és az ott található medencét. A beruházást a gyógycentrumot érintő felújítás első ütemeként avattak fel, aminek részleteiről ebben az interjúban írunk.

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója a csütörtöki átadáson elmondta: tavaly ősszel kezdődött meg a fürdő területén a gyógycentrum és gyógykert rekonstrukciója a Szabadics Zrt. kivitelezésében.

A szabadtéri területen új gépészeti berendezést kapott a mintegy 300 négyzetméteres gyógyvizes medence, amelynek a teljes burkolatát is kicserélték, továbbá új térburkolatot és kerítést építettek, valamint növelték a zöldfelületet, amihez öntözőrendszert is kialakítottak. A részleg területén új ülő- és pihenőbútorokat is elhelyeztek.

A vezérigazgató az MTI kérdésére elmondta: a gyógykert melletti gyógycentrum fedett épületének átfogó rekonstrukciója várhatóan a nyári főszezonra készül el. A teljes felújítás mintegy 800 millió forintba kerül, ebből közel 80 millió forint volt a most megnyitott szabadtéri terület rekonstrukciójának költsége.

(Hegedűs Gergely, magyarepitok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.