Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Indul a Velencei-tó rehabilitációja – Az élővilágnak is kedvez a kivitelezés

0 megjegyzések 1 megtekintés

A Velencei-tó számos védett és védendő növény-együttese, valamint hal- és madárfaja számára jönnek létre kedvezőbb életkörülmények a partfal komplex rehabilitációja során – hangzott el a helyszínen tartott szakmai konferencián. A 2017 decemberében kezdődött projektet a Colas Alterra Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft. kivitelezi a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében, 14 milliárd forintból.
 

A képre kattintva galéria nyílik – Fotók: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

A kivitelezés során megvalósuló elemekről szeptemberben tartottak bemutatót a helyszínen, most viszont arra fókuszáltak, hogy mindez az élővilág számára milyen hatással jár majd. Előadást tartott:

  • dr. Pomogyi Piroska, a beruházó Országos Vízügyi Főigazgatóság hidrobiológusa,
  • dr. Csanki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Főigazgatóság vezetője,
  • Pálinkás Imre halgazdálkodási szakügyintéző,
  • Csihar László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park tájegységvezetője.

Kiemelték, hogy a még kiépítetlen partfalú területeken ívóhelyeket és halbölcsőket alakítanak majd ki, amely lehetővé teszi az őshonos halállomány természetes szaporodását, ivadéknevelését. A sekély víz és vízpart számos élőlénynek nyújt majd táplálkozó- és szaporodóhelyet, valamint fokozottan figyelembe veszik majd a madarak költőszigeteit.

Minden esetben a tó arculatához illeszkedő megoldások valósulnak meg. A partvédőművek korszerűsítése során a hordalékok bemosódása is csökken a megfelelő minőségű és magassági kialakítású védelemnek köszönhetően, az öbölkotrások révén pedig javul a vízminőség, csökken az algásodás mértéke.

(Antal Zsófia, magyarepitok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.