Hamarosan újabb fejlesztések kezdődnek meg a Városligetben az ÁR-LA Kft. kivitelezésében közel 2 milliárd forintból, melyre szintén a Liget Projekt keretében kerül sor – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.
Korábban megírtuk, hogy Európa egyik legnagyobb játszótere épül meg a Városligetben, a Nagyjátszótérnél pedig a jelenlegi fejlesztéssel egy kiemelkedő színvonalú rekreációs felületet hoznak létre, amely tematikus programok megrendezésére is alkalmas lesz. A játszótér 13 ezer négyzetméteres területén összesen 101 darab padot, 79 darab kerékpártámaszt, 27 darab hulladékgyűjtőt, valamint 71 darab információs táblát helyeznek majd el.

A Nagyjátszótér területén egy kisebb domb húzódik végig, mely két részre osztja a területet. Egy-egy kisebb foglalkoztatótér kap majd helyet mind a nagyobb, mind a kisebb részen. A játszótér meghatározó eleme lesz a meglévő terepadottságokat kihasználó csúszdadomb, amelyet elsősorban a kisebbek számára terveztek. Kialakítanak még egy vizes játszóhelyet, amely a Ligetben egykor jelenlévő víz létére utal.
24 pinpong-asztal és 24 sakkasztal is várja a látogatókat
A Nagyjátszótérhez szervesen kapcsolódik a két kilométer hosszú futókör kialakítása, melyből a parkrehabilitáció II. ütemében 1580 métert építenek meg. A pálya gumiburkolatú lesz, és elég szélességű ahhoz, hogy 2 futó kényelmesen használja egymás mellett. A futókör mentén ebben az építési ütemben három helyszínen street workout fitneszpálya kerül kialakításra. A pályák eszközei alatt rugalmas polyuretán burkolatot helyeznek el, hogy védjék a használókat.
A beruházás keretében az alábbi típusú sportpályák kialakítására is sor kerül:
- egy 32 x 19 méteres kombinált sportpálya (kosárlabda, röplabda és lábtenisz),
- egy 43 x 23 méteres műfüves futballpálya eredményjelzővel, sportpálya világítással, kézilabda kapukkal,
- egy 30 x 17 méteres kosárlabdapálya 4 db palánkkal és sportpálya világítással,
- egy 14 x 26 m kombinált sportpálya (grundfoci és kosárlabda) öntött gumiburkolattal,
- valamint egy 24 x 15 méteres kombinált sportpálya (röplabda, lábtenisz és tollaslabda pálya).
A sporteszközök között szerepel még 8 darab pingpong-asztal, 24 darab sakkasztal, egy gördeszkás minipool játszóeszköz, 8 darab kézilabdakapu, 24 darab konzolos street-ball kosárlabda palánk, valamint egy digitális kijelző.
Több mint 36 ezer cserjét ültetnek a parkba
Területileg szervesen kapcsolódik a projekthez a Kis botanikus kert fejlesztése is, melynek meglévő, 33 m2-es patakmedrét felújítják, mellé pedig díszmedence épül 2 x 25 m2-es alapterülettel.
Mintegy 58 600 m2-en a terület tereprendezését és földmunkáit követően megújul a teljes zöldfelület. Ebből 47 000 m2 füvesített terület, a fennmaradó területen pedig összesen 36 500 darab cserje és 106 darab fa ültetése valósul meg fenyőkéreg takarással.
A felújítandó zöldfelületek automata öntözése 62 610 m2-en épül ki, ebből 8 450 m2-en kézi, vízkonnektoros öntözőhálózat alkalmazásával valósul meg majd.
(Almási Krisztina, magyarepitok.hu)