Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Bajban az új SZDSZ – Nyomoznak a Momentum ellen költségvetési csalás gyanúja miatt

0 megjegyzések 5 megtekintés

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás indult a Momentum és a Párbeszéd Magyarországért ellen — értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint az eljárással a Legfőbb Ügyészség az adóhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg. A feljelentést az Állami Számvevőszék tette, miután egyik párt sem tudott elszámolni a tavalyi választási kampányban elköltött pénzekkel.

 

A lap információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás gyanúja ­miatt rendelt el nyomozást a két párttal szemben, mégpedig az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése alapján, amelyet a szervezet a Legfőbb Ügyészségen tett meg. Az ÁSZ azért fordult a hatósághoz, mert a két párt kampányelszámolása szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható. A számvevőszék jelentésében arra is rámutatott, hogy a Momentum és a Párbeszéd egyike sem igazolta a kampányban felhasznált pénzek szabályos elköltését.

Ismert, míg a Párbeszéd közel hatmillió, a Momentum több mint félmilliárd forintból kampányolhatott. Az ÁSZ szerint gyakorlatilag nem lehet tudni, mire fordították a támogatást, miként azt sem, hogy a felhasználható összeget valóban elköltötték-e. Az sem tisztázott, hogy a két párt valamelyike kapott-e máshonnan, például külföldről tiltott támogatást a kampányához, illetve nem derült ki, hogy betartották-e a jelöltenként felhasználható ötmillió forintos korlátot. Mindezek pedig felvetették a költségvetési csalás gyanúját.

A Momentum több alkalommal kísérletet tett arra, hogy megmagyarázza: ők tulajdonképpen elszámoltak a kampányban felhasznált félmilliárd forinttal. Pedig nem tették közzé határidőre a beszámolójukat, aztán nem vették át a számvevőszék adatbekérő leveleit.

Hosszas ígérgetés után a párt végül közzétett a honlapján egy elszámolást arról, hogy mire költöttek el 500 millió forintot, de számlákat nem csatoltak a kimutatáshoz. Ezt csak azután pótolták, hogy január végén az ÁSZ költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett a Momentummal szemben. Ezzel a lépéssel azonban a párt saját magát leplezte le, hiszen a számlák között számosat a hatályos jogszabályokat semmibe véve a választás, azaz április 8-a után állítottak ki, s olyan megbízási számlát is megosztottak, amelynek kifizetési határideje idén májusban jár le, ugyanakkor hiányoztak a több tíz millió forintra tehető üzemanyag-elszámolások.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a Legfőbb Ügyészség a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát jelölte ki a nyomozás lefolytatására. Informá­cióinkat a NAV megerősítette, azonban a folyamatban lévő ügyre való tekintettel további tájékoztatást nem adtak. Az ÁSZ egyébként a két párt állami támogatásának felfüggesztését is kezdeményezte korábban, mégpedig azzal az indoklással, hogy sem a Momentum, sem a Párbeszéd gazdálkodása nem törvényes és nem átlátható.

(forrás:pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.