Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Bencsik András: Figyelemelterelés az ellenzéki „hülyeségkampány”

0 megjegyzések 6 megtekintés
Szél Bernadett és Hadházy Ákos még mindig nem hagyott fel az ellenzéket is lejárató botránypolitizálással, a köztelevízió épületében töltötték az éjszakát. A független országgyűlési képviselők – a decemberi akciójuk után – azért tértek vissza az MTVA-ba, hogy a vezérigazgatóval találkozzanak. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője az ECHO TV Jó reggelt című műsorának szerdai adásában úgy vélte, az ellenzéki képviselők értelmetlen tetteinek célja, hogy eltereljék a figyelmet a valós problémákról és azt a látszatot próbálják elhitetni az emberekkel, hogy Magyarországon diktatúra van.

Bencsik András szerint az olyan abszurd jelenetek, mint a földön fetrengés az MTVA székházában, az ott alvás, vagy éppen az, hogy DK-s képviselők ételhordó edényekkel tartanak sajtótájékoztatót a Miniszterelnökség új menzája miatt, mind olyan abszurd jelenetek, amelyeknek célja, hogy az a választópolgárok ne arról beszéljenek, ami a lényeg. Az ellenzéki politikusok egyértelmű célja, hogy a média felkapja az akcióikat – ez be is jön nekik – és elhitessék, hazánkban személyi kultusz alakult ki.

A Magyar Demokrata főszerkesztője politikai értelemben rendkívül súlytalannak tartja Hadházy Ákost és Szél Bernadettet is. Szerinte az ellenzéki képviselők „hülyeségkampánya” elfedi az olyan problémákat, hogy az agresszivitás, az abszurditás megfertőzte Európát. Példaként hozta fel a bécsújhelyi emberölést, illetve a gdanski főpolgármester meggyilkolását.

Bencsik András úgy véli, sokkal kevesebb médiafigyelmet kellene, hogy kapjanak az ellenzéki politikusok „bohóckodásai”.

(magyaridok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.