Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Szorul a hurok a hazaáruló Ujhelyi Putyi körül! – Szeviép-ügy

0 megjegyzések 4 megtekintés

Szorul a hurok a Szeviép-ügy főkolomposai körül: feljelentették Botkát és Ujhelyit

 

A Szeviép-ügy Botka László személyes ügye, Botka László büntetőügye – mondta Szabó Bálint ügyvéd, a Szeviép egykori beszállítóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, miután feljelentést tett a szegedi polgármester és Ujhelyi István szocialista politikus ellen.

 

 

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a Szeviép-ügy politikusok, rendőri és ügyészi vezetők vezényletével jó előre megkoreografált büntetőügy, amelynek az építőipari cég első fokon elítélt három vezetője csupán mellékszereplője volt.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Szabó Bálint szerint 2008-ban vezető szegedi szocialista politikusok a Szeviép-vezérekkel közösen elhatározták, hogy a vállalkozáson keresztül több milliárd közpénzt tüntetnek el helyi nagyberuházások során. Megállapodtak abban is, hogy az esetleg adódó büntetőügyeket befolyásukkal visszaélve helyi rendőri és ügyészi vezetőket felhasználva próbálják majd elsimítani – állította a jogász, aki a Szeviép-ügyet maffia-bűncselekménynek nevezte.

Ahogy Czeglédy Csabát vagy a Szeviép egyik tulajdonosát és vezetőjét, úgy nemsokára

Botka Lászlót is bilincsben, vezetőszáron fogják elvinni”

– fogalmazott a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.

Szabó Bálint szerint az ügy egyik kulcsszereplője Ujhelyi István korábbi sofőrje, aki 2008-ban a Szeviép-cégcsoporthoz „ejtőernyőzött”, majd segédkezett több száz millió forint eltüntetésében. Ezért kezdeményezte, hogy a hatóságok indítsanak nyomozást a Szeviép egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft. csődjének ügyében is. A cégnél az anyavállalathoz hasonló folyamatok zajlottak le, a kft. is felszámolással szűnt meg, több károsultat és mintegy százmillió forint tartozást maga után hagyva – mondta.

Az ügyvéd kezdeményezte, hogy az önkormányzat hozzon létre vizsgálóbizottságot annak felderítésére, milyen szerepe volt a városnak a Szeviép-ügyben.

A Botka László vezette önkormányzat és cégei 16 milliárd forinttal tömték ki a Szeviépet, ebből több mint 10 milliárd kézen-közön eltűnt. Tiltott pártfinanszírozás történhetett, és az összeg egy részét a 2010-es önkormányzati kampányban használták föl”

– közölte Szabó Bálint.

A jogász kifejtette, a Szeviép-ügyben „nagykoalíció” volt az elmúlt nyolc évben. Ebben az ügyben nem csupán szegedi szocialista politikusok fognak megbukni, hanem a helyi Fidesz-vezető és befolyásos politikusaira is „rávetül a gyanú árnyéka” – mondta. Szabó Bálint szerint csak a kormánynak és személy szerint Lázár Jánosnak köszönhető, hogy a károsultak, ha hosszú idő után is, de hozzájutottak a pénzükhöz – hangsúlyozta.

(Vincze Viktor Attila, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.