Olyan nap volt ez a mostani október 23-a, amilyennek lennie kellett. Benne volt minden, ami tükrözi, visszaadja a mai helyzetet.
Először is: a rendszer-, a rezsim-, a tudat-, a lélek- stb. váltás elmaradt. Állítólag a rossz idő miatt. Ó, hát persze, tudjuk, mindig így volt ez errefelé, ha esett egy kis eső, a forradalmárok otthon maradtak, nehogy a víz eloltsa a lánglelket. Szóval elmaradt a nagy ellenzéki összeborulás, a rendszerváltó és választójogi törvényt módosító nagygyűlés.
Tudható volt, hogy el fog maradni, mert már sok-sok nappal előtte sorra kihátrált belőle mindenki. Akik meg maradtak, azok utcára menvén lelepleződtek volna: nemhogy az ország többségét, de még a családjuk egészét sem tudhatják maguk mögött. Ember nem volt, aki annyira könyörgött volna most egy kis rossz időért, mint Gulyás Márton, és könyörgése – érthetetlen módon – meghallgatásra talált, úgyhogy volt mire hivatkozva otthon maradnia. Sajnos. Minden más pedig haladt a maga útján.
A mindenféle ellenzéki erőtlenségek elmondták a magukét különféle kávéházakban és szállodákban, a legszomorkásabb szegény szocialista Kunhalmi Ágnes volt, aki kimerészkedett az utcára minden egyéb ellenzéki erőtlenséggel, ott álltak az esőben Nagy Imre házánál, és Kunhalmi a sajtó képviselőin kívül összegyűlt két (2) érdeklődőnek elmondta, hogy Orbán a Sztálin. Sajnálatos, hogy ebbéli axiómáját nem egyeztette az Oktogonnál összegyűlt tizenöt (15) nemzetközi proletárral, akik viszont azt ordították, hogy Orbán náci.
Mert esemény, értelmezhető beszéd, mondanivaló és főképpen tömeg csak ott volt: a Terror Házánál, ahol a miniszterelnök beszélt. És a miniszterelnök is elmondta mindazt, amit el kellett mondania. A legfontosabb gondolatok ezek voltak: „A gyárakban dolgozókról egy csapásra kiderült, hogy nem nemzetközi proletárok, hanem magyar munkások.”
Igen. És a magyar munkások most is ott álltak a Terror Házánál, a nemzetközi proletárok meg hülyeségeket üvöltöztek kicsit odébb.
„Akik ellenünk voltak, nem tudják nekünk megbocsátani, amit ötven éven át tettek ellenünk.” De nem ám! És nagy meg nem bocsátásukban ’56 után akasztottak, ma pedig sztálinoznak, náciznak, észak-koreáznak, idézőjelbe teszik az ünnepet és Kádár elvtársék Fehér könyvének szellemiségét idéző trágyát posztolgatnak maguk között.
„Európát elvakították hajdani sikerei, és ma már saját háza táján sem tud rendet tartani. És azokat támadják, akik Európát védeni akarják.”
Fontos mondatok ezek, bár majd ezt fogják a legtöbbet támadni. Ezt is. Éppen ezért idézem ide a miheztartás végett Emmanuel Macron szavait, alig egy héttel ezelőttről: „Túl régóta belesüppedtünk egy »sótlan« demokratikus életvitelbe. Éppen most fizetjük meg e kollektív butaság árát, mely hitt a történelem végében akkor, amikor az éppen ellenkezőleg, szembe jön velünk. Hogy ezzel szembenézzünk, vissza kell nyúlnunk a politikai hősiességhez, amely a republikánus világ sajátja, újra megtalálni a történelmi történet értelmét.” Nahát! Már Macron is? Pedig az ő pedigréje hibátlan…
„A huszadik században katonai hatalmak okozták a bajt, ma a pénzügyi spekuláns birodalmak. Ők hozzák nyakunkra a migránsokat, oda jutottunk, hogy Közép-Európa maradt az utolsó migránsmentes övezet.”
És bizony, nagyon régen nem kellett annyira vigyázni semmire, mint erre a mentességre! És ezen ideális állapot megőrzéséhez talán ma már nem is kell kilőnünk az ablakon. Elég, ha tudjuk, mi a dolgunk jövő áprilisban. Szembemenni a nemzetközi proletárokkal, akár szélsőjobbosnak hazudják magukat, akár sztálinoznak, akár hitlereznek.
(Bayer Zsolt, magyaridok.hu)