Támogatás
péntek, június 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! – Egymilliárd euróért vesz magyar vasúti kocsikat Egyiptom

0 megjegyzések 38 megtekintés

Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Kairóban az egyiptomi állami vasutak (ENR) és az orosz-magyar konzorcium, a Transzmasholding Hungary alelnöke. Az aláíráson részt vett Musztafa Madbuli egyiptomi kormányfő, Hesam Arafat közlekedési miniszter, valamint Magyarország és Oroszország kairói nagykövete.

 

Egyiptom vasúti kocsijainak átlagéletkora meghaladja a 40 évet. Az egyiptomi vasúttársaság vezetője áprilisban azt mondta, hogy 2022-re korszerűsíteni akarják a vasúti hálózatot, aminek a költsége 55 milliárd egyiptomi font (3,1 milliárd dollár).

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára még júliusban egy MTI-nek adott interjúban azt mondta, hogy vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást a szerelvények gyártásáról és hogy a finanszírozásról az Eximbank gondoskodik.

Magyar Levente akkor felhívta a figyelmet arra: az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő.

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.