Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

„Ma is ugyanazok az értékek fontosak, mint 1956-ban”

0 megjegyzések 5 megtekintés

Trócsányi László igazságügy-miniszter a megemlékezésen mondott beszédében kiemelte: a műegyetemi 16 pont mindegyike megvalósult szó szerint, vagy szellemében, de nem szabad őket magától értetődőnek tekintenünk. „A vívmányokért nemzedékek küzdenek, elveszítésükhöz elég egy történelmi pillanat, néhány rossz döntés” – fogalmazott.

A tárcavezető szerint sok, korábban nem tapasztalt külső kihívásnak kell megfelelnünk, és ebben a helyzetben szükségünk van az akkori műegyetemista fiatalok, a szabadságharcosok erényeire: a lelkesedésre, a jövőbe, a szabadságba, az igazság és a jog erejébe, a demokráciába vetett hitre, a hazaszeretetre és a szolidaritásra.

műegyetem

Simicskó István beszédet mond a Műegyetem aulájában Budapesten  MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Simicskó István: ’56 az igaz ügyek melletti kiállás jelképe 

Simicskó István hangsúlyozta: „elődeink nagy árat fizettek a mi szabadságunkért”. Ezért is fontos megbecsülni a szabadság értékeit – emelte ki.

A miniszter szavai szerint napjainkban is meg kell védenünk szabadságunkat, önrendelkezésünket, szuverenitásunkat. Ehhez erőt ad az ’56-os szellemiség, amely egyben kötelezi is a mai nemzedékeket – fűzte hozzá.

„Ma a magyarság szabad”, Magyarország demokratikus ország. Olyan ország, amely megvédi értékeit, kultúráját, nyelvét, állampolgárait és határait – szögezte le Simicskó István.

Megemlékezés a Bem-szobornál, fáklyás felvonulás

Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik nagy tanulsága, hogy egy millimétert sem szabad feladni nemzeti függetlenségünkből – jelentette ki Rétvári Bence a budapesti Bem téren.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta: ennek most különös aktualitást ad, hogy ma is küzdenünk kell identitásunk és kultúránk megőrzéséért, ami 2015-ben veszélybe került a migrációs krízis kialakulásával.

Németh Zsolt, a rendezvényt szervező Rákóczi Szövetség elnökségi tagja, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: mint az elmúlt évtizedekben sokszor, most is a lengyelekkel karöltve küzdünk nemzeti szuverenitásunk megőrzéséért. Az Európai Uniónak az a baja a két országgal, hogy kiállnak a függetlenségükért – tette hozzá.

A megemlékezés előtt több ezer ember részvételével fáklyás felvonulást tartottak Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 61. évfordulója emlékére.

(magyarhirlap.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.