Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Felvette a kesztyűt a „filantróp” ellen Nigel Farage

0 megjegyzések 6 megtekintés

A milliárdos tőzsdespekuláns nem egyszer avatkozott bele a szigetország belügyeibe annak érdekében, hogy foggal-körömmel megpróbálja az Európai Unióban tartani Nagy-Britanniát. A Brexit arca, Nigel Farage pedig most úgy döntött, ellentámadásba lendül.

Soros György eddig – a nyilvánosságra került adatok szerint – több mint 800 ezer fontot költött arra, hogy szervezetei révén befolyásolja a brit belpolitika történéseit, ezáltal brüsszeli ellenőrzés alatt tartva Nagy-Britanniát. A brit fontot bedöntő milliárdos nem titkolt célja, hogy elgáncsolja a Brexitet, mivel ő a kilépést alapvetően rossz döntésnek tartja.

Fotó: AFP

Sejteni lehetett, hogy egy ilyen hírre felkapják a fejüket a Brexit-tábor tagjai is, Nigel Farage épp a napokban beszélt arról egy rádióműsorban, hogy a második népszavazás tulajdonképpen nem az emberek, hanem Soros György akaratáról szólna.

Ennek tudatában a Leave Means Leave nevű szervezet tagjai – melynek a Nigel Farage is tagja – bejelentették, hogy közösségi gyűjtésbe kezdenek annak érdekében, hogy ők is kampányba kezdjenek Soros ellen. Céljuk az ötmillió font.

A csoport vezetője, John Longsworth szerint a jelenlegi helyzetben ők Dávid, az establishment pedig Góliát.

Elszántak vagyunk. Már több tízezer ember támogatott minket anyagilag, megdöbbentek ugyanis azon, hogy a Brexitet fenyegetik.”

Fotó: AFP

Megszólalt a csoport kincstárnoka is, aki szerint a Brexit az egyik legizgalmasabb és legjobb, ami történhetett az ország történelmében.

Újra magabiztosak lehetünk, saját döntéseinket hozhatjuk meg, és egy kifele tekintő nézőpontot tehetünk magunkévá.”

Lesz dolga a csoportnak, hiszen az erősen EU-párti Best for Britain nevű szervezet egy még májusban kiszivárgott dokumentum szerint hat hónapos, 5,6 millió font összegű (!) kampányra készül azért, hogy a Brexitet szabotálja. A támogatás oroszlánrésze Soros György zsebéből származik.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.