Támogatás
szombat, június 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Elfogadták a liberális idióták a Sargentini-jelentést: helyszíni riport Brüsszelből

0 megjegyzések 10 megtekintés

 

A szavazáson 56 képviselő vett részt, 37-en megszavazták a jelentés elfogadását, 19-en ellene voksoltak.

A dokumentum szerint az országban fennáll a veszélye az európai értékek súlyos és módszeres megsértésének, és ezért indokolt a hetedik cikk szerinti eljárás megindítása. A hetedik cikkely szerinti eljárás kezdeményezéséről az EP plenáris ülése dönt majd.

Sargentini a 888-nak:

Az EP-képviselőt arról kérdeztük, hogy hogyan lehet az, hogy előkelő helyen szerepel a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok lobbilistáján mint „megbízható szövetséges”.

Judith Sargentini a következőt válaszolta:

Ezen a listán olyan emberek szerepelnek, akik elkötelezettek a jogrend, a demokrácia és az alapvető emberi jogok iránt. Az az igazi probléma, ha valaki nem szerepel ezen a listán”

– kommentálta cinikusan az EP-képviselő, majd elviharzott.

A listán amúgy a jelenlegi Európai Parlament 226 tagja szerepel, kb. az EP harmada. Sargentini szerint tehát a maradék kétharmaddal van a probléma, mivel úgy gondolja, hogy ők nem eléggé elkötelezettek az európai demokrácia iránt.
(Pörge Béla & HJGY, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.