Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Szijjártó Péter: Magyarország megvédi a kárpátaljai magyarokat

0 megjegyzések 12 megtekintés

 

Aljas és szemenszedett hazugság, hogy amikor Magyarország védi a kárpátaljai magyarokat, akkor Oroszország elvárásai alapján jár el – mondta a politikus, majd hozzátette: Magyarország megvédi azt a 150 ezer magyar embert, akik Kárpátalján élnek, „de ehhez nekünk nem kellenek harmadik felek és iránymutatások.”

Szijjártó Péter hangsúlyozta: miközben az ukránok azt sugalmazzák a nemzetközi közvélemény számára hazug módon, hogy Magyarország kárpátaljai magyarokkal kapcsolatos politikáját egy harmadik fél determinálja, Kárpátaljáról besorozott magyarok is harcoltak, illetve harcolnak Ukrajna területi integritása érdekében Ukrajna keleti felében.

Szijjártó Péter az elmúlt időszak eseményeivel kapcsolatban kifejtette: az ukrán elnök olyan törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, amely elvenné az ukrán állampolgárságot azoktól, akik magyar állampolgársággal is rendelkeznek. Ez nemcsak az uniós értékekkel, szokásokkal megy szembe, de nemzetközi jogot is sért – tette hozzá.

Ezek után a nemzetközi színtéren azt a hazugságot terjeszteni, hogy Magyarország politikáját egy harmadik fél befolyásolja, „aljas és elfogadhatatlan” – közölte a miniszter.

Szijjártó Péter jelezte: az elmúlt időszakban számos törvényalkotási és félelemkeltő akciót hajtott végre Ukrajna a kárpátaljai magyarokkal szemben, szabadjára engedte a nacionalista indulatokat és pártokat, és újabb szankciókkal fenyegeti az ottani magyarságot. Magyarország világossá tette, akkor tér vissza Ukrajna integrációs törekvéseinek támogatásához, ha garantálják, hogy az elvett jogokat visszaadják, a már meglévőket pedig nem sértik – mondta.

MTI

 

(forrás:www.echotv.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.