Támogatás
vasárnap, június 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Hogy van ehhez képük??? A Kossuth térre vonulnak a tanárok

0 megjegyzések 124 megtekintés

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tiltakozik a kormányzat azon terve ellen, hogy ne illetményként fizessék ki, hanem az alapbérbe építsék be a pedagógusok teljesítményértékelése alapján adható pluszjuttatást – jelentette be a PSZ elnöke.

Totyik Tamás közölte: a kormány hivatkozása szerint az Európai Bizottság kérése volt, hogy a teljesítményértékelés alapján a pedagógusok számára havonta juttatható 20-60 ezer forintnyi összeget a munkáltató építse be az alapbérbe.

Mint elmondta: szintén tiltakoznak az ellen, hogy a teljesítményértékelés alapján kifizetésre kerülő juttatást abból a forrásból fizesse ki a kormányzat, amit az Európai Bizottság biztosított a magyar pedagógusok béremelésére. Ugyanakkor a szeptembertől esedékes pénz kifizetésére a központi költségvetésben nem szerepelnek elkülönített források.
Emlékeztetett arra: Pintér Sándor, az oktatásért is felelős belügyminiszter korábban Sancho Panzanak titulálta ezeket az embereket.

A sancho panzak viszont megunták a megaláztatást és azt követelik, hogy a bérük a garantált bérminimum 150 százalékára emelkedjen

– hangzott el a sajtótájékoztatón.

Közlése szerint az akció keretében, már több mint 14 ezren írták alá a kezdeményezést. Az ezt tartalmazó íveket a tervek szerint június 29-én adják át a Belügyminisztérium képviselőinek, ezt megelőzően pedig demonstrációt tartanak a Kossuth Lajos téren.

 

(Vadak)

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.