A rendőrség mellett az adóhatóság is nyomozást indíthat Budapest felelőtlen gazdálkodásával összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az ezzel kapcsolatos feljelentésben ugyanis több bűncselekmény mellett a költségvetési csalás gyanúját is megnevezték, abban pedig a NAV járhat el, így a feljelentést nekik is megküldték.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is megkapta azt a feljelentést, amit Tényi István tett Budapest gazdálkodásával, csődközeli helyzetével kapcsolatban hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és más bűncselekmény gyanújával
– tudta meg a Magyar Nemzet a birtokukba került áttételi határozatból. Az ügyben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság – feljelentéskiegészítés keretében – már vizsgálódik, azonban Tényi a költségvetési csalás gyanúját is felvetette feljelentésében, utóbbi cselekmény vonatkozásában azonban a NAV járhat el, így a rendőrség az adóhatóságnak is megküldte a feljelentést.
Ismert, Tényi Budapest gazdálkodásával, csődközeli helyzetével kapcsolatban hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és más bűncselekmény gyanújával fordult a hatósághoz. Ahogy azt már többször leírtuk, Tényi István feljelentésében idézte ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, aki korábban kifejtette, Rákosrendező területének megvásárlása kapcsán komoly kérdések merülnek fel a főváros vezetésének jogi és pénzügyi felelősségét illetően.
A legfőbb aggály az, hogy Budapest annak ellenére döntött a rendkívül költséges vásárlás mellett, hogy
a város pénzügyi helyzete katasztrofális: a költségvetés jogszerűségét a Kúria is megkérdőjelezte, ráadásul a fővárosi számla mínusz 41 milliárd forinton áll
– írta Tényi István a hatóságnak, hangsúlyozva, hogy jogilag ez a döntés felvetheti több bűncselekmény gyanúját.
Tényi kiemelte, amennyiben bizonyítható, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és a városvezetés tudatában volt a fővárosi költségvetési helyzet súlyosságának, és mégis tudatosan vállalta be a Rákosrendezőre fordítandó több tízmilliárd forintos kiadást, akkor a szándékosság is megállapítható lehet.
(Vadak)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?