Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Rendkívüli – Így kapta el a TEK az ukrán kémet a nyílt utcán – Már ki is utasították az országból – Videó

0 megjegyzések 0 megtekintés

A Magyarország és Ukrajna között folyó kémháború része volt a péntek esti rendőrségi akció a Ferenciek terén. A Budapest belvárosában történt akcióhoz nemcsak a rendőrség, de a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei is nagy számban vonultak ki. A szélsőliberális, ukrán-párti Telex írása szerint, az eset összefügg azzal, hogy Magyarország kiutasított két kémként azonosított diplomatát, akik a budapesti ukrán nagykövetségen dolgoztak.

 

Mint ismert, éntek este szokatlan képsoroknak lehettek tanúi azok, akik a fővárosi Ferenciek terén tartózkodtak. A helyszínre ugyanis nagy erővel kivonult a rendőrség és a TEK, akik egy nagyjából négyperces akció során egy autóból kaptak ki egy embert, majd elvitték.

A Telex most arról számolt be, hogy az érintett ember egy ukrán állampolgár, Sz. A. volt, aki korábban diplomataként dolgozott.

A férfi felesége egy budapesti ukrán étterem társtulajdonosa. A szélsőliberális, ukránszopó portál úgy tudja, hogy a férfit azonnal kiutasították az országból, azóta már Kijevben tartózkodik.

Sz. A. még a 2010-es években volt Ukrajna budapesti nagykövetségének diplomatája, de már jó ideje nem volt diplomata státuszban. Állítólag a magyar elhárítás már ex-diplomataként illegális hírszerzőnek detektálta az ukrán férfit, ám mivel nem követett el bűncselekményt, idegenrendészeti eljárás keretében utasították ki. Az illegális hírszerző azt jelenti, hogy valaki hírszerzési tevékenységet végez, de nincs diplomáciai fedése, így diplomáciai mentességet sem élvez. Ez magyarázhatja, hogy a férfira miért a TEK csapott le pénteken – írja a Blikk.

A Telex kiemelte, hogy az információkat egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, de úgy tudják, hogy a látványos elfogás és kiutasítás szoros összefüggésben van a hónapok óta zajló magyar-ukrán kémháborúnak, melynek pénteken került a nyilvánosság elé, amikor az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közölte, hogy „lelepleztek egy magyar katonai kémhálózatnak nevezett szervezetet”, és két ügynököt letartóztatták, mert állítólag Magyarországnak kémkedtek.

Az ukrán dezinformációra válaszul utasított ki Szijjártó Péter két ukrán diplomatát, majd Kijev is hasonlóan tett két magyar diplomatával.

Ezután történt Sz. A. elfogása.

FRISSÍTÉS:

Megjelent egy videó a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon:

 

VIDEÓ:

 

 

Az alábbi leírás olvasható a linken:

Tegnap késő délután a TEK emberei Budapest belvárosában elfogtak egy ukrán állampolgárt. Vele szemben az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kémtevékenység miatt beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. A középkorú férfit a hatóság a helyzet tisztázását követően még az éjszaka folyamán kitoloncolta Magyarország területéről, tekintettel arra, hogy tevékenysége nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását. Az érintett munkáját korábban diplomáciai fedésben végezte, azonban hivatalos státusza mára megszűnt.

 

(Vadak)

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.