baloldali és/vagy kormánykritikus közszereplők annak rendje -módja szerint villámsebességgel reagáltak Magyar Péter hangfelvételére, amivel szándéka szerint már ma megbuktatná a kormányt. A gépezetbe azonban ezúttal a szokásosnál is nagyobb homokszem került, ugyanis még az említett megmondóembereket sem sikerült maradéktalanul meggyőznie a Tisza-vezérnek arról, hogy itt most többről lenne szó kétségbeesett félremagyarázásnál.
Az alábbiakban azokból a csütörtök reggel megjelent posztokból gyűjtöttünk össze párat, melyeket olvasva Magyar Péter jó eséllyel megfontolja majd a börtönbüntetés kiterjesztését a mémekről a közösségi médiában tett véleménynyilvánításra is.
„Nyugodjon le mindenki!”
Vásárhelyi Mária, az ellenzék egyik kedvenc szociológusa nagyon szerette volna, ha ezúttal tényleg robban az a bizonyos politikai „atombomba”. Miután óriási csalódás érte, klaviatúrát ragadott, és nyugalomra intette mindazokat, akik a kelleténél többet szeretnének belelátni a legfrissebb kormánybuktató próbálkozásba. Íme:
„Nyugodjon le mindenki! Szerintem ebben a felvételben nincs semmi leleplező, sajnos! Egy honvédelmi miniszter beszél arról, hogy mivel háborús világhelyzetben vagyunk, meg kell erősíteni a hadsereget. Mind személyi állományában, mind felszereltségében, mint mentalitásában. Van aki ezzel nem ért egyet?
Ez egy nyilvánosan elmondott beszéd volt, az új vezérkari főnök beiktatásakor. Bárki hallhatta.
Mindez jottányit sem változtat azon, hogy a kormány valóban éjjel-nappal/reggel-délben-este hazudik, ez a »hatalmas leleplezés« viszont teljesen kontraproduktívra sikerült. Ha a Tisza Párt vezetői ezt nem értették meg, akkor az a baj, ha megértették és mégis megpróbáltak manipulálni vele, akkor az a baj.”
Ócska és tipikus manipuláció
Vona Gábor egykori Jobbik-vezér a létező legnagyobb sértést fogalmazta meg, amit Magyar Péter valaha olvashat: állítása szerint ugyanis a Tisza a hangfelvétellel és annak félremagyarázásával a Fidesz szintjére süllyedt. Ha Vona Gábor eddig nem szerepelt Magyar Péter ősellenségeinek listáján, most biztosan felkerül.
A Magyar Péter által bemutatott »őszödi beszéd« egy ugyanolyan ócska és tipikus manipuláció, mint amilyeneket a Fidesz szokott csinálni. Miért kellett a szintjükre menni?”
– írta posztjában Vona Gábor.
A NER pánikszerűen menekül
Lattman Tamás jogász, akinek közéleti megnyilvánulásait széles körben követik az Orbán-gyűlölők. Éppen ezért az ő közösségi oldalán találkozni ilyen szintű szarkazmussal az ellenzék legnagyobb reménységét – Magyar Pétert – illetően egész biztos szíveket tör össze:
„Magyar Péter leleplezte a »ha békét akarsz, készülj a háborúra« közhelyet. De ebben már segített neki a NER egykori kedvenc ólomkatonája is, szóval ez már komoly teljesítmény, igazi, komolyan veendő szakpolitika (kb. mint a lengyel-magyar barátság, meg az évszázadon át védtük Europát), nem one-man-show. A NER pánikszerűen menekül.”
Bár a fent idézett írások szinte kimerítő pontossággal járták körbe a nagy várakozások övezte hangfelvétel létjogosultságát, azért a témában a Mandiner oldalán mi is kifejtettük, hogy Magyar Péter szövegértési készségének feltételezhető hiányosságai miképp kelthettek újabb csalfa reményt a Fidesz vesztéért imádkozókban.
(Mandi)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?