Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy a kormány hamarosan döntést hozhat egy új árréscsökkentésről, amely a háztartási cikkeket árusító drogériákra vonatkozik majd. Az intézkedés 30 termékkategóriát érint, köztük mosószereket és tusfürdőket, és várhatóan 16-18 százalékos árcsökkenést eredményez ezeknél a termékeknél. Az árréscsökkentés május közepétől szeptember elejéig lesz érvényben.
Készítjük az előterjesztést a kormány részére, szerdán tárgyaljuk, és reményeink szerint, ha elfogadja a kormány, csütörtökön bejelenthetjük az új árréscsökkentést – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden a Facebook-oldalán. Majd arra a kérdésre, hogy milyen üzletekre vonatkozik majd pontosan a módosítás, kiemelte:
Csak a háztartási cikkeket árusító boltokra, mint például a DM, a Rossmann vagy a Müller.
„Ők adják el a háztartási cikkek több mint 40 százalékát, ennyi a piaci részesedésük. A vegyeskereskedőkre, ahol élelmiszer és nem élelmiszer van, rájuk nem, de mivel a drogériaüzletek jelentős árcsökkentést fognak végrehajtani, ez lefelé fogja nyomni minden termék árát, ők is fognak árat csökkenteni” – mondta a gazdasági miniszter.
A kormány 30 darab termékkategóriát gyűjtött össze, ez több ezer terméket jelent. Idetartozik például a mosogatószer, a mosópor, a papír zsebkendő vagy éppen a tusfürdő. Nagy Márton szerint ezeknél a termékeknél nagyon jelentős, több mint 30 százalékos árrés volt. „Az árréscsökkentés következtében átlagosan 16-18 százalék körüli árcsökkenés fog végigsöpörni ezeknél a termékkategóriáknál.” Végezetül a tárcavezető azt is kiemelte, hogy
május közepétől szeptember elejéig él majd az intézkedés.
A nemzetgazdasági miniszter már április 27-én belengette, hogy az élelmiszerek után az árréscsökkentést szeretnék kiterjeszteni a mindennapokban használt háztartási piperecikkekre és az ezeket forgalmazó üzletekre. A kormány márciusban vezette be az árrésstopot több alapvető élelmiszerre. A határozat értelmében a boltoknak az érintett termékekre – többek között a tojásra, étolajra, cukorra, krumplira, tejre, csirkemellre, sertéscombra és lisztre – legfeljebb 10 százalékos árrést szabad felszámolniuk.
(index.hu)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?