Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége volt. A magyar diplomácia vezetője a beszélgetés során szólt a Magyarország párizsi nagykövetségét ért szombati fenyegetésről is. Beszámolt arról, hogy az az egyik Magyarországgal szomszédos országból indított e-mailben érkezett, a küldemény egy bomba képét tartalmazta.
Felidézte, hogy párizsi kollégái azonnal értesítették a Külügyminisztérium biztonsági központját, a francia hatóságok nagyon szakszerűen, gyorsan, megfelelő technológiával, keresőkutyákkal szálltak ki a helyszínre – közölte hozzátéve, hogy végül robbanószerkezetet nem találtak, így a munkatársak visszatérhettek a nagykövetségre, és folytathatták a munkát.
Szijjártó Péter értékelése szerint „különösen veszélyes helyzetben van ma a világ”, számos pontján fegyveres konfliktusok zajlanak, terrortámadások történnek, terrorszervezetek hajtanak végre puccskísérleteket, ilyen helyzetben minden ilyen fenyegetést komolyan kell venni.
„Ezt is tettük, mert a munkatársaink épsége, egészsége, élete a legfontosabb a számunkra” – hangoztatta. Kiemelte egyúttal, hogy a követségen minden visszatért a normális kerékvágásba, de megerősítették „a biztonsággal kapcsolatos előírásokat és kötelezettségeket”.
A külgazdasági és külügyminiszter „szövetségesekhez kevésbé méltó” lépésnek nevezte, hogy az Egyesült Államok szankciós listára tette a Gazprombankot, „hiszen világos volt, hogy mely országok azok itt a közép-európai, délkelet-európai térségben, amelyek a fizikai, infrastrukturális, földrajzi realitásoknál fogva Oroszországból vásárolnak energiahordozókat, és az is világos, hogy a Gazprombankon keresztül fizetnek”.
Megfeszített munkát végeztek a szlovákokkal, szerbekkel, a törökökkel és a bolgárokkal közösen az elmúlt hetekben annak érdekében, hogy megtalálják azt a jogi megoldást, amely az amerikai szankciók megsértése nélkül továbbra is garantálja az energiaellátásuk biztonságát, és ez sikerült is – közölte.
Rendkívül veszélyes belekeverni Magyarországot egy ilyen tűzforró konfliktusba
Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogyan sikerült a világban eloszlatni Bassár el-Aszad szíriai diktátor gépének budapesti landolásáról szóló álhírt, amelyet Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az álhírt közlő oldal cáfolata után is „tovább görgetett, lebegtetett”, azt mondta:
ez egy nagyon durva helyzet volt”,
rendkívül veszélyes belekeverni Magyarországot egy ilyen tűzforró konfliktusba.
„Könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet, amely Magyarország számára rendkívüli veszélyt jelentett, ezért azt gondolom, hogy a lehető legalaposabban ki kell vizsgálni azt, hogy ez honnan indult, kik vettek benne részt, akik részt vettek benne, ezt miért tették” – fogalmazott.
Kijelentette: „Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet”.
(MTI)
Kérjük a segítségedet!
Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?