„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.” – Seneca.
Itt van ez a borzasztó árvíz, ami nagyon gyorsan jött, nagyon gyorsan kellett cselekedni! Ausztriában és a lengyeleknél hatalmas pusztítást végzett az áradás, sok halott van, mi megúsztuk jelentős károk és haláleset nélkül!
Ez azért sikerült, mert a kormány azonnal, a lehető leggyorsabban intézkedett. Amit pedig csináltak, azt jól csinálták! Orbán Viktor, Magyarország kormányfője, pedig igazgatta, ha tetszik, kormányozta a védekezést. Egyedül nem tudta volna megtenni, ha nincsenek körülötte a vízügyi szakemberek és a sok önkéntes, meg a katona, akkor nem sikerül.
Ebből is látszik, hogy az ország működik, egy csapatként segített mindenki, aki tudott. Jöttek a cigányok, akik több száz ebédet főztek a gátakon dolgozóknak! Le a kalappal!
Orbán Viktor jól irányította ismét az ország hajóját. Zavaros, viharos vizeken evezünk, sok a zátony, a kormányfő ott áll a hajókormánynál és az árbóc tetején a matróz szól, hogy merre van a következő zátony, Orbán pedig a megfelelő irányba tekeri a kormány.
Ez így működik.
Így működött ez a Covid idején, a vörösiszap katasztrófa idején, a nemzetközi pénzügyi válságok idején, a háború idején és most, az árvíz idején is.
A kormány a helyén van, a kormányfő pedig a legnagyobb válság idején is tökéletes válságkezelést mutatott be.
Ezek tények.
Minden idők egyik legjobb kormányfőjéről van szó.
mindenszo.hu
Kedves Olvasóm!
Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése.
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?