Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

A magyar mesterlövész szerint Trump merénylője nem lehetett mesterlövész, el is mondta, hogy miért!

0 megjegyzések 75 megtekintés

Persze, kihangsúlyozta, mivel egyelőre nem ismert a merénylő fegyvere, nehéz helyzetelemzést adni. „A videofelvételek alapján egyértelmű, hogy hangtompítós fegyverből adták le a lövéseket” – kezdte a magyar mesterlövész, majd így folytatta:

A mesterlövészeknél mindig az első lövés a célzott, most is így történt, a felvételek tanúsága szerint az találta el Donald Trump jobb fülét. A hang gyorsabban terjed, ezért látjuk azt a videón, hogy a jóval a lövés után kap a füléhez a volt elnök.

 

„A következő lövések már sorozatban jöttek, nem célzott lövésként, hiszen Trump a füléhez kapott, megmozdult, nem is maradt idő a további célzott lövésekre, hiszen a testőrök, a volt elnök mesterlövészei ekkor már keresték a merénylőt. Ezért történhetett, hogy a golyók nézőket sebesítettek meg, sajnos volt, akit halálosan.”

A magyar mesterlövész arról is beszélt, hogy a férfi a hírek szerint 130 méter távolságról adta le a lövéseket. Szerinte kétszáz-háromszáz méterről egy vadász is tökéletes lövést tud leadni egy őzre, vaddisznóra, egy képzett mesterlövésznek ötszáz méterig viszont nem szabad hibáznia.

 Ebben az esetben viszont 130 méterről beszélünk, tehát biztos, hogy nem volt képzett mesterlövész a merénylő, sőt, megkockáztatom, nem is volt mesterlövész” 

– fogalmazott a magyar szakértő. Azt is hozzátette, nagy kérdés számára, hogy valóban mesterlövész-puskával dolgozott-e a merénylő. Ezeknél a puskáknál leggyakrabban csak egy lőszert lehet kilőni, utána újra kell tölteni, itt pedig sorozatlövéseket hallhatunk. Léteznek sorozatlövő mesterlövész puskák is, de nagyon ritkák. „Az is lehet, hogy gépkarabéllyal dolgozott a merénylő” – összegzett a magyar mesterlövész a Mandinernek.

 

(Mandi)

 


Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése:

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

 

Köszönettel,

 

A mindenszo.hu szerkesztősége

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.