Marco Rossi a németországi labdarúgó Európa-bajnokság utolsó csoportmeccs előtt azt nyilatkozta, hogy számunkra nincs alternatíva, csak a győzelem számít. A kapitány ki-ki meccsre készült a skótok ellen, de nem érezte, hogy emiatt extra nyomás lenne a fiúkon a találkozó előtt. Ehhez képest az első félidőben eléggé megilletődötten, visszafogottan játszottak Szoboszlaiék.
„Skócia bátor játékkal állt elő, de sejtettük, hogy így lesz. Ha őszinte akarok lenni, a skótok többet birtokolták a labdát, főleg az első félidőben. A szünet után kiegyenlített volt a meccs, majd főleg a hetvenedik perctől már mi voltunk a jobbak. Nem hiszem, hogy nem érdemeltük meg ezt a győzelmet.
Amikor felmutatták, mennyi a hosszabbítás, azt gondoltam, megnyerhetjük ezt a találkozót, de akár el is veszíthetjük.
Szerintem izgalmas volt a második félidő, mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést. Egyébként nem emlékszem, hogy valaha lett is volna könnyű győzelmem, amikor fontos meccset játszottunk. Ez sem volt az. Sosem vettem semmit biztosra a karrierem során. Ötvenkilenc éves vagyok, lehet, hogy több Európa-bajnokságon én már nem veszek részt, de most roppant boldog vagyok, hogy végre megvan az első Eb-győzelmem. A szurkolóknak ajánljuk a győzelmünket, nem a billentyűhuszároknak” – mondta Rossi a skótok vasárnapi legyőzése után. Magyarország a csoportja harmadik helyén végzett, a továbbjutáshoz két kvartett harmadikját kell megelőzni az összevetésben. A teljes csoportkör szerda késő este zárul..
Varga Eb-je véget ért
A kapitány kitért arra is, miként élték meg Varga Barnabás sérülését a kispadon.
„Nagyon szörnyű pillanat volt így látni a Barnit. Kívülről úgy tűnt, nincs eszméleténél, aggódtunk miatta, ráadásul az orvosok is lassan mentek be a pályára. Sajnos eltört az arccsontja, de szerencsére most már jó kezekben van, meg fogják operálni.
Érte is küzdöttünk a hátra lévő húsz-huszonöt percben a meccsen. Az biztosnak tűnik, ha továbbjutunk, akkor már lesz velünk!”
Szoboszlai állapota
A napokban többször szóba került, hogy a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik nem edzett a társakkal. A stáb és az MLSZ regenerációról kommunikált, most kiderült: ennél többről volt szó.
„Kisebb izomfájdalmai vannak, nem edzett a német és a skót meccs között. A szakemberek kezelték őt, de Szoboszlai nélkül nincs magyar csapat, ezért tettem be őt most is a kezdőbe. Elárulom, le akartam őt hozni az utolsó tíz percben, de aztán úgy döntöttem, Dominik játékában mindig benne van a gól, még akkor is, amikor nem százszázalékos, ezért végigjátszotta a meccset. Csoboth Kevin úgy szállt be, ahogy akartam, csodálatos gyerek. Hatalmas hatással volt a játékunkra, kapufát lőtt, majd aztán betalált, s ezzel nyertünk” – így Rossi.
Elvettek a skótoktól egy 11-est?
A skótok szövetségi kapitánya, Steve Clarke érthető csalódottsággal értékelte a találkozót. Szerinte száz százalék, hogy tizenegyes volt, amikor Orbán és Armstrong összeakadt a tizenhatoson belül. Az argentin bíró határozottan továbbot intett.
„Ezt elvették tőlünk. Egy Európa-bajnokságon talán jobb lenne, ha európai játékvezetők lennének.
Amúgy ez egy tipikus egygólos meccs volt. Mindig tudtuk, hogy nehéz lesz egy ilyen jó csapat ellen, sajnos a végén az ellenfél betalált. Ugyanakkor azt kell mondanom, a magyar válogatott nem volt jobb, ez kiegyenlített meccs volt. Olyan érzéseim vannak most, mint minden skótnak, szomorú és csalódott vagyok. Egy ilyen vereség után idő kell, hogy feldogozd, mi történt, most én sem mennék bele komolyabb elemzésbe” – mondta a meccs után Clarke.
(Kiss B. László, Mandi)