Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Hoppá! Na, ez meglepő nyilatkozat: terrorszervezetté nyilvánítaná a húszi lázadókat Szijjártó Péter + Mindenszo.hu kommentár

0 megjegyzések 36 megtekintés

A jemeni síita húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az Európai Uniónál Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Brüsszelben, valamint arra is javaslatot tett, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni parti őrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához. A tárcavezető az EU informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a kontinens és a világ is megszenvedi a Jemen jelentős területeit ellenőrző felkelők támadásait a Vörös-tengeren, amelyek veszélyeztetik a világkereskedelem szabadságát, biztonságát és kiszámíthatóságát. 

És ez mostanra már egyre több magyarországi, Magyarországon működő vállalat számára is érezhető problémákat okoz, 

részben a szállítási idők megnövekedésével, kiszámíthatatlanságával, részben pedig a szállítási költségek növekedésével kapcsolatban” – mutatott rá a tárca közlése szerint. „A kelet-nyugati és a nyugat-keleti irányú szállítások az európai gazdaság számára kritikus fontosságúak (.) Az, hogy Afrikát meg kell kerülni a szállítmányok egy jelentős részének, plusz heteket jelent szállítási időben, és sok-sok tíz- és százezer dollárnyi plusz költséget, s nekünk nincsen szükségünk ma egy újabb olyan globális jelenségre, amely aztán az inflációs folyamatokat megint elkezdi megpörgetni” – emelte ki Szijjártó.

(MTI)

 

 

Mindenszo.hu kommentár: de akkor az ANFITÁS is légyszi!! 

 

 

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.