in ,

Veszélyben Magyarország – Az ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a betelepítést

ezt ki is jelentették

AZ ELLENZÉK GONDOLKODÁS NÉLKÜL MEGKEZDENÉ A BETELEPÍTÉST

Az ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a bevándorlók betelepítését az országba, és készen állna a Soros-terv végrehajtására – jelentette ki Hollik István.

A Fidesz és a KDNP álláspontja változatlan; április 8-án az fog eldőlni, hogy nemzeti vagy bevándorláspárti kormánya lesz Magyarországnak – mutatott rá pénteki sajtótájékoztatóján a kormánypárti képviselő.

„AZ ELLENZÉKI PÁRTOK NEM TÁMOGATTÁK A BETELEPÍTÉSEK MEGAKADÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ ALKOTMÁNYMÓDOSÍTÁST, NEM TÁMOGATTÁK A KERÍTÉS MEGÉPÍTÉSÉT, TÁMADTÁK A PARLAMENTBEN A JOGI HATÁRZÁRAT, BOJKOTTÁLTÁK AZT A NÉPSZAVAZÁST, AMELY A KÖTELEZŐ BETELEPÍTÉSI KVÓTÁKRÓL SZÓLT ÉS A SOROS-HÁLÓZATTAL EGYÜTT MINDVÉGIG TÁMADTÁK A NEMZETI KONZULTÁCIÓT IS.”

A Fidesz-KDNP-s politikus kifejtette, hogy a bevándorláspárti ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a Soros-terv végrehajtását, „az elmúlt két évben minden ellenzéki párt bebizonyította, hogy a magyar emberek biztonságának és érdekeinek megvédésében rájuk nem lehet számítani”.

Ennek kapcsán felidézte: az ellenzéki pártok nem támogatták a betelepítések megakadályozásáról szóló alkotmánymódosítást, nem támogatták a kerítés megépítését, támadták a parlamentben a jogi határzárat, bojkottálták azt a népszavazást, amely a kötelező betelepítési kvótákról szólt és a Soros-hálózattal együtt mindvégig támadták a nemzeti konzultációt is. Ezzel szemben támogatnák Brüsszel bevándorláspolitikáját és a kötelező kvótát is – fűzte hozzá.

Hollik István emlékeztetett, hogy az ellenzék képviselői az Európai Parlamentben is a kvóta mellett foglaltak állást. Azt az országgyűlési határozatot, mely arról szólt, hogy hazánk az Európai Bíróságon támadja meg a kvótadöntést sem támogatta az ellenzék – húzta alá. A Fidesz-KDNP képviselője egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a kvótanépszavazás kapcsán az ellenzék bojkottált vagy támadta a referendumot.

A migránsok betelepítésének megakadályozását célzó alaptörvény-módosítást sem támogatták az ellenzéki pártok – közölte Hollik István, megjegyezve, hogy Vona Gábor korábban a szavazás kapcsán azt hangoztatta, hogy hazaáruló, aki nem szavazza meg az alkotmánymódosítást.

Ugyanakkor kitért arra is, hogy az „ellenzéki képviselők egytől egyig szorgalmasan nyomogatták a gombokat”, amikor az Európai Parlamentben az újraelosztási mechanizmus felgyorsításáról vagy kibővítéséről kellett szavazni.

Fotó: fidesz.hu

„Szanyi Tibor, Ujhelyi István, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Meszerics Tamás, Jávor Benedek mind megszavazták még azt is, hogy azokat az országokat, amelyek nem hajlandók alávetni magukat a kötelező elosztási mechanizmusnak, pénzbüntetéssel sújtsák” – hangsúlyozta.

Továbbá azt az országgyűlési határozatot sem támogatták egységesen az ellenzéki pártok, amely az EP Soros-terv végrehajtásáról szóló határozata ellen született még tavaly decemberben – húzta alá, megjegyezve: az ellenzéki pártok politikusai még mindig tagadják a Soros-terv létezését.

(fidesz.hu)

(forrás:www.fidesz.hu)

MEGDÖBBENTŐ BESZÁMOLÓ – Külföldi fiatalok segítették ki a „Nagy diáktüntetés” szervezőit

BRÉKING! – Támadás alatt 888.hu is? Nem működik az oldal (2018.01.20. 20:02)