in ,

Vereséggel, de eseménydús meccsel avatta fel a magyar válogatott a Puskás Arénát

November 15-én avatták fel a Puskás Arénát, a stadionban Magyarország és Uruguay játszott barátságos labdarúgó-mérkőzést. Ez történt a meccsen!

Puskás Aréna

A Puskás Aréna avatóünnepsége után, de még a Magyarország és Uruguay között játszott barátságos mérkőzés kezdete előtt Gera Zoltán búcsúztatására került sor, aki 97 mérkőzés és 26 gól után döntött a visszavonulás mellett.

 

Első félidő

A második percben meg is volt az első szöglet a meccsen, az első lehetőség is megvolt a gólszerzésre magyar részről, de Szalai végül melléfejelte. A harmadik percben aztán megvolt az első veszélyesebb uruguayi megmozdulás, Luis Suárez éles lövését Dibusz bravúros megmozdulása hárította végül. Nem sokkal ezután szinte azonnal jött az újabb uruguayi helyzet, Lozano kornerét tiszta helyzetből, nyolc méterről a jobb alsó sarok mellé fejelte Godín.

Suárez a 6. percben újabb lövéssel próbálkozott, ezúttal a kapu fölé lőtte a labdát, az első percekben egyértelműen a vendégcsapat irányította a játékot.

A 10. percben Dzsudzsák próbálkozott egy lövéssel, de az uruguayi csapat jól összetömörült, lepattant a lövése. A következő percben jöt az első uruguayi szöglet, a lövést végül Bese fejelte ki.

A 15. percben végül megszerezte a vezetést Uruguay, Vina balról passzolt be a túlsó sarok felé, a gólt végül Cavani szerezte a vendégcsapatnak. A 19. percben veszélyes helyről kaptak szabadrúgást az uruguayiak, Lozano adta be jobbról a labdát, Godín öt méterről éppen Dibusz elé fejelte a labdát. Ez a szerencsén múlt, de a második gólig nem kellett sokat várni: a 21. percben Uruguay ismét gólt lőtt nekünk, Suárez futtatta balon Rodriguezt, aki balról, 13 méterről a kapu túlsó felső sarkába teker.

Szinte azon nyomban érkezett is a szépítés, a 24. percben Dzsudzsák passzolt Vargának, aki jobbról adta be a labdát Szalai Ádámnak, aki a passzt gólra is váltotta egy Coatesnek adott kötény után.

A 26. percben veszélyes helyről, 25 méterről kaptak szabadrúgást az uruguayiak, Suárez lövését Dibusz megfogta. A mérkőzés első sárga lapját Kalmárnak osztotta ki a bíró, miután a 33. percben kigáncsolta Valverdét, és hevesen reklamált. A második sárgát Coates kapta, aki a 38. percben lerántotta Szoboszlait, ami így szabadrúgást jelentett a mieinknek 21 méterről. A szabadrúgást Dzsudzsák végezte el, tökéletes lehetőség lett volna az egyenlítésre, de végül fölé tekerte a labdát.

Az első félidő utolsó pillanataiban még Luis Suárez próbált rálőni a kapura, ezt végül Dibusz védte.

A meccs első félidejében egyértelműen a dél-amerikai csapat dominált, többször zajlott a játék a magyar térfélen, ám azt is hozzá kell tenni, hogy az uruguayi támadások látványosan elmaradtak a magyar szépítő gól után. Az állás tehát az első félidőben Magyarország-Uruguay – 1:2.

Második félidő

A második félidőben Luis Suárez helyét Maxi Gomez vette át a pályán. A 49. percben Uruguay jött szöglettel, de Dibusz kiütötte a labdát. Az 53. percben Szoboszlai próbált lőni Détári-szögből, de Muslera jól tudta kiütni a labdát. Bentancur helyét egyébként Vecino vette át, míg Dzsudzsák helyét a magyar csapatban Kovács István vette át.

Az 54. percben veszélyes akcióval indítottak az uruguayiak, de egy jó blokknak köszönhetően ebből nem lett semmi. Szinte rögtön a következő percben Cavani próbált rálőni a kapura ballal, mellé ment.

Az 59. percben újabb magyar cserére került sor, Szalai Ádámot Feczesin váltotta a pályán. Összességében kiegyenlítettebb volt a második félidő első negyed órája mint az első félidőé, többször fociztunk a vendégcsapat térfelén, igaz, Uruguay így is 60-40 arányban többet birtokolta ekkor a labdát. A 67. percben több cserére is sor került, Szoboszlait Nagy Ádám váltotta a pályán, a dél-amerikai csapatban pedig Valverde jött le a pályáról, helyette Lucas Torreira lépett a gyepre.

Szalai Attila a 71. percben váltotta Baráthot, Cavani helyére pedig a 74. percben Stuani érkezett. A magyar csapat is cserélt, Korhutot Nagy Zsolt váltotta a pályán. A cserék miatt érezhetően megszakadt a mérkőzés ritmusa, nem nagyon forszírozták az uruguayiak a támadásokat, igaz, magyar helyzeteket sem láthattunk nagyon.

A 80. percben Kalmár földre került, jobb lába roppanhatott meg. Sajnos annyira szerencsétlenül lépett, hogy hordágyat is be kellett hozni, így a Wales elleni mérkőzést nagy valószínűséggel ki kell hagynia. Kalmár helyét így Holman Dávid vette át, közben pedig Uruguay is cserélt, Rodriguez helyére Gastón Pereiro érkezett.

A 87. percben Szalai kezezése miatt szabadrúgást ítélt a bíró Uruguaynak, igen vészes közelségből, de ezt szerencsére nem tudta a vendégcsapat értékesíteni. A 88. percben Kovács István gyönyörű indítást produkált, ő Vargához passzolt, a jobb oldali beadást Vida szorongatott helyzetből fejelte a kapu felé. Nem sokon múlt a gól.

A hosszabbítás 5 perc lett végül, de ezalatt sem született ígéretes támadás a magyar fél részéről. A bíró még legutolsó pillanatban, 96. percben ítélt egy szabadrúgást Uruguaynak, ezt azonban Dibusz végül kivédte.

A második félidőben tehát jóval kiegyenlítettebb játékot láthattunk, és a magyar válogatott így elvesztette veretlenségét Uruguay csapatával szemben. Igaz, hogy stadionavatóról van szó, ám mégis barátságos mérkőzést láthattunk. Az igazi próbatétel kedden érkezik majd, a Wales elleni meccs formájában!

 

 

Kiegyenlítettebb félidő

 

(Forisek Ádám, 888.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Igencsak ütősre sikerült a Hír Tv új reklámfilmje! – Videó