in , , ,

Ujhelyinél elmentek otthonról – Ujhelyi: a Fidesz Goebbels-könyvet tart az ágya mellett

Stabil agyhalál

Ujhelyi: a Fidesz Goebbels-könyvet tart az ágya mellett

Ujhelyi István billentyűzetet ragadott, hogy nekiessen Lázár Jánosnak és történelmi értekezést folytasson a nácizmusról.

A szocialista EP-képviselő állítása szerint napok óta csak a szavakat keresi, olyan megrázó volt számára Lázár János csütörtöki kormányinfója. Ujhelyit a Miniszterelnökséget vezető miniszter Martin Schulz arrogáns nyilatkozatáról adott értékelése borította ki ennyire.

A bármilyen gazságra képes Fidesz-rezsim talán az elmúlt időszak leggusztustalanabb verbális kirohanását engedte meg magának

– kezdi álszent puffogását a szoci képviselő.

A Fidesz és a habony-művek célkeresztjében tehát immár egy európai demokrata áll, aki az egységesebb európai közösség mellett érvel. Amiből Orbánék ki akarnak maradni és ki akarják hagyni Magyarországot is. Ennek érdekében pedig semmilyen eszköztől nem riadnak vissza

– riogat rutinosan Ujhelyi, majd felsorolja a „tényeket”, pontosabban azok eltorzított vagy egyenesen meghamisított változatát. Azt találja például írni, hogy Lázár János „korábban bevallotta, hogy nemmel szavazna egy EU-tagságról szóló népszavazáson.” Lázár János viszont nem mondott ilyet. A miniszter egészen pontosan úgy fogalmazott egy korábbi kormányinfón: „Jó szívvel nem tudnék a bennmaradásra szavazni az uniós tagság ügyében.” Mint mondta, ha lenne egy erről szóló szavazás, vagy nem menne el, vagy nemmel szavazna. Ujhelyi István vagy nem tudja értelmezni a ‘vagy’ kötőszőt és a mögötte megbújó logikai műveletet, vagy szándékosan ferdít.

Amikor a Fidesz a náci birodalom vezetőjéhez hasonlít egy európai demokratát és mindeközben Goebbels propaganda-kézikönyvét tartja az ágya mellett, minden józan embert a hányinger fog el.

Nekünk viszont Ujhelyi közleménye olvasásakor fordul fel a gyomrunk. A szoci képviselő sajátos történelemórával ajándékozza meg azokat, akik legyőzik az undort, és veszik a fáradságot, hogy végigolvassák nyílt levelét. Kitér Horthy Miklósra, aki szerinte felelős a magyarországi zsidók pusztulásáért, Orbán Viktor pedig persze őt tartja kivételes államférfinak. Innen már csak egy lépés, hogy a miniszterelnököt és kormányát véresszájú antiszemitákként láttassa:

A Fidesz-kormány állami pénzen milliárdokat költött el arra, hogy plakátokon és médiakampányokban konkrét népcsoportok ellen uszítsa a lakosságot. A Fidesz-kormány a náci birodalom zsidóellenes, antiszemita propagandájához hasonló képi világgal kampányol politikai ellenfelei és egy vállaltan zsidó származású, magyar állampolgárságú üzletember ellen

– fröcsögi Ujhelyi, akit nem zavar például az sem, hogy a Soros-plakátok kapcsán maga Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu foglalt állást, miszerint azok nem gerjesztenek antiszemita indulatokat, és azt is kijelentették, George Soros tevékenységét Izrael is hasonlóan értékeli, hiszen a spekuláns „folyamatosan aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szervezetek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

Nyílt levele végén Ujhelyi még bedob egy-egy idézetet Göringtől és Goebbelstől, majd felszólítja Lázár Jánost és „a Fidesz gyűlöletkonyhájában dolgozókat”, hogy mélységesen szégyelljék magukat.

Mint ismeretes, Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke december 7-én kijelentette, hogy szerinte még szorosabbá kell tenni az európai uniós országok integrációját, „2025-re meg kell teremteni az európai egyesült államokat”. Azoknak az országoknak pedig, amelyek ezt nem akarják, ki kell lépniük. A pártelnök – mint elmondta – szeretné, ha az EU kötne egy új alkotmányos szerződést a föderális Európáról.

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján pedig úgy reagált: teljesen megdöbbentő Martin Schulznak az a nyilatkozata, amelyben egy új európai alkotmányt, egy olyan új európai szövetségi államot „vizionál”, amelyhez 2025-ig mindenkinek csatlakoznia kellene, aki pedig ezt nem teszi meg, az kimarad. „Ilyen ultimátumot, mint amilyet Martin Schulz mondott be néhány nappal ezelőtt, Magyarország legutóbb Adolf Hitlertől kapott” – jelentette ki a miniszter.
(demokrata.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Újabb magyar siker – Kenderesi Tamás bronzérmes

BRÉKING! ROBBANTÁS HAMBURGBAN! – Pokolgép robbant egy hamburgi vasútállomáson