in ,

Újabb botrány lengi körül az MSZP-t – A párt remekül halad a totális megsemmisülés felé – Csak 1 kávét kérünk!

Kiderült, hogy az előzetesben lévő Czeglédy Csaba egyik ügyvédje ellen indulhat nyomozás zsarolás bűntette miatt. Litresits András -aki az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja- ellen az MSZP-s ügyvéd által megkárosított egyik diák tett feljelentést.

A diák feljelentésében közölte, hogy az előzetesben ülő baloldali politikus egyik ügyvédje a hallgatását szerette volna megvásárolni. Állítólag még azzal is megfenyegette, hogy beperli, ha az ügyet a nyilvánosságra hozza.

Kéri Ámon szerint burkoltan megfélemlítették,

ami miatt akár zsarolás bűntettének gyanúja miatt rendelhet is elrendelhet a rendőrség.

Litresits András

Fotó: MTI Fotóbank

Az Origo információi szerint Litresits András az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált állandó tagja már 2010 óta. A férfi szoros viszonyt ápol a pártvezetéssel és Czeglédyvel is jó a viszonya. A portál úgy tudja, hogy Litresits ügyvédi irodája 2010-et megelőzően jogi tanácsadói szerződésben volt a Honvédelmi Minisztériummal, amiért több mint egymillió forint plusz áfa díjazást kapott.

(Bokor Gábor, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Apáti Bence – Isten, áldd meg a magyart!

Messi és Neymar az Iszlám Állam célkeresztjében – Gratulálunk Brüsszel!