in ,

Több száz millióval nőtt az amúgy is milliárdos Gyurcsány vagyona tavaly

Gyurcsány Ferencnek ismét jelentősen, több százmillió forinttal nőtt a vagyona tavaly a 2020-as vagyonnyilatkozata alapján.

Gyurcsány Ferencnek ismét jelentősen, több százmillió forinttal nőtt a vagyona tavaly a 2020-as vagyonnyilatkozata alapján. A DK elnöke már több mint egymilliárd forintnyi megtakarítással rendelkezik.

 

 

 

 

A bukott kormányfő vagyonnyilatkozatából az is kiderül, hogy több mint 823 millió forintnyi vagyona volt értékpapírszámlán, ezen kívül van még egy több mint 2,4 millió forintnyi követelése is, valamint egy 225 millió forintos lakásvásárlási előlegkövetelése is, amit azt jelentheti, hogy lakást vásárolt, és előlegként ezt az összeget már ki is fizette – írta meg az Origo.

Összességében több mint 1,1 milliárd forintnyi vagyona volt tavaly DK elnökének, aki ezzel párhuzamosan családi cégéből, az Altusból pedig több mint 55 forintnyi milliónyi osztalékot vett ki az esztendő folyamán.

2019-ben még 962 millió forintnyi vagyon felett rendelkezett Gyurcsány, tehát egy év alatt 100 millió forinttal lett gazdagabb. Vagyona mellett a hitelei is nőttek: van egy 58 millió forintos hiteltartozása, továbbá egy több mint 214 millió forintos értékpapír fedezetű hitele is, amely tavaly még csak 150 millió forint volt. Nyilatkozata alapján a bukott kormányfő az utóbbi hitelt kötcsei házának megvásárlásához vette fel feleségével, Dobrev Klárával közösen. Összesítve 272 millió forint hitele van a 2019-es 150 millió forinttal szemben.

Ingatlanvagyonát tekintve kötcsei birtokán kívül egy 50 négyzetméteres pápai társasházi lakás van a tulajdonában. Érdekesség viszont, hogy autóval nem rendelkezik.

A havi bruttó tiszteletdíja parlamenti képviselőként 2 206 800 forint volt a Demokratikus Koalíció vezetőjének.

 

 

(magyarhirlap.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Támadás alatt vannak az utolsó bástyák is – Lengyelországot és Oroszországot is támadja a Mély Állam – Magyarországon már mozgolódnak

A pofátlanság határa – Lyukas zoknis Hadházy Ákos saját szavazóival fizetteti ki a politikai akcióit