in ,

TERROR – Már 300 felett az egyiptomi merénylet áldozatainak száma – Európa meg sem szólal

Már meghaladja a 300-at a pénteken Egyiptomban elkövetett merénylet halálos áldozatainak száma.

Már 300 felett az egyiptomi merénylet áldozatainak száma

A MENA hivatalos hírügynökség szombat délelőtti jelentése szerint a Sínai-félszigeti, Bír-el-Abdban egy mecsetnél történt merénylet halálos áldozatainak száma 305-re nőtt. A halottak között 27 gyermek van.

A pénteki beszámolók szerint a támadók mintegy negyvenen voltak, és a merénylők robbanóeszközöket vetettek be, majd a menekülőkre lőfegyverekkel lőttek. A sebesülteken segítőkre és a mentőautókra is golyózáport zúdítottak.

A mecsetben szúfi hívők is voltak, akiket gyakran támadnak meg az iszlám szunnita ágához tartozó radikálisok, főként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet harcosai, mert hitehagyottaknak, bálványimádóknak tartják őket.

A merénylet elkövetőjeként eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett.

(Bertha László, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

„A Debreceni Református Kollégium a nemzet megmaradásának fontos záloga”

Már alig van egészségtelen étel az iskolai büfékben – De a libsik vinnyognak, hogy “jááj, íííízetleeeen.”