in

Tarolt a kormánypárt az időköziken

Nemcsak vidéken, de a balliberálisnak tartott fővárosban is rendre győzött a Fidesz

Nemcsak az áprilisi országgyűlési választáson, hanem az azt követő időközi önkormányzati voksolásokon is tarolt a Fidesz, szinte az összes olyan választást megnyerte, amelyen jelöltet indított.

Bár áprilisban lezajlott az országgyűlési választás, azóta rengeteg időközi önkormányzati választást tartottak idén, amelyeken megmérethették magukat a pártok. Az eredmények pedig gyakorlatilag lekövették az áprilisi arányokat, a kormánypártok sorozatos győzelmeit hozva. Nyáron a fővárosban érte el leglátványosabb sikereit a Fidesz, a józsefvárosi időközi polgármester-választáson Sára Botond korábbi alpolgármester hatvanhárom százalékos szavazati aránnyal győzte le az ellenzék közös jelöltjét, Győri Pétert, aki mindössze harminchat százalékot kapott.

Az V. kerületi egyéni képviselő-választást Balla Valéria Emese nyerte hatvanhét százalékos támogatottsággal. Ezek után a kormánypártok Miskolcon, Veszprémben és Sopronban is győzni tudtak, ráadásul nem is akármilyen arányokkal.

Az ellenzék sem együtt, sem külön indulva nem tudta megszorongatni a Fidesz–KDNP jelöltjeit. Érdekes volt a pásztói választás is, ahol a képviselő-testület önfeloszlatása miatt tartottak augusztusban időközi polgármester- és képviselő-választást. A települést addig az egykori tévés, a hivatalosan független Dömsödi Gábor vezette, aki az áprilisi országgyűlési választáson az LMP színeiben indult a helyi választókörzetben, de nem jutott be a parlamentbe. Végül itt is a kormánypárt jelöltje lett a befutó, Farkas Attila 1887 szavazatot kapott, míg Dömsödi Gábor 1781 voksot szerzett, a nyolcfős képviselő-testületből heten a Fidesz színeiben nyertek mandátumot. Miskolcon, Veszprémben és Sopronban is győzni tudtak a Fidesz–KDNP jelöltjei, ráadásul nem is akármilyen arányokkal. Az ellenzék sem együtt, sem külön indulva nem tudta megszorongatni a kormánypártokat.

Szeptemberben a Jobbik egyik fellegvárának tartott Tiszavasváriban tartottak időközi választást, miután a polgármester, Fülöp Erik országgyűlési mandátumot szerzett. A Jobbik beállt a függetlenként induló helyi jegyző mögé, de így sem tudta legyőzni a Fidesz színeiben induló Szőke Zoltánt, aki a szavazatok negyvenegy százalékát szerezte meg. Szeptemberben ezen kívül még egy izgalmasabbnak tűnő időközi volt, a főváros X. kerületében, Kőbányán. A baloldal egy momentumos jelölt mögé állt be, de ez sem vezetett eredményre, a kormánypárti Szilágyi-Sándor András majdnem tíz százalékot vert rá. A Fidesz szeptember-októberben két választást vesztett el, az egyiket a XV. kerületi polgármester-választáson, majd a szombathelyi időközin.

Novemberben azonban simán győzött a XVI. kerületben, ahol Horváth Ádám a szavazatok ötvenhat százalékét szerezte meg a Momentum jelöltjével szemben. Ács polgármesterévé a Fidesz–KDNP támogatásával induló Szentirmai Istvánt választották, ahogy a Somogy megyei Szennán Salamon Gyulát, majd végül december közepén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kázsmárkon Kecskés Attilát.

(forrás: Baranya Róbert, magyarhirlap.hu)

„Világváros” – Megtámadtak egy katolikus templomot Bécsben, öt szerzetest túszul ejtettek

Nem stadion – A nehéz helyzetű békásmegyerieket segíti a most indult városrehabilitáció