in ,

Támogatható elképzelés – A DK az MSZP felszámolására készül

Gyurcsány akcióban

Botka László látványos bukása óta megtorpantak az egykori kommunista állampárt jogutódja, az MSZP és a gyurcsányista Demokratikus Koalíció között tárgyalások.

A Magyar Idők értesülései szerint, bár a nemrég megindult egyeztetések folyamatosak és több szinten zajlanak, de egyenlőre nem sikerült megállapodni sem az egyéni jelöltek, sem a közös lista, sem pedig a közös kormányfőjelölt kérdésében. Úgy tudni a szocialisták közös listát szeretnének a DK-val, akik a baloldal új megváltóját is megtalálták, a marxista atlantista Balázs Péter személyében.

Azonban a helyzetet fokozva Gyurcsány Ferenc arról beszélt az ATV-ben, hogy ők nem akarnak közös listát és közös miniszterelnököt az MSZP-vel. Ezenkívül annak a véleményének is hangot adott, hogy a baloldalon egy pártra van szükség vagyis a DK elnöke egyértelművé tette, ami már régóta sejthető, miszerint 2018-ra az ő politikai céljuk nem a választások megnyerése, hanem az MSZP felszámolása és az új baloldal megteremtése.

Ennek ismeretében a kérdés már csak az, hogy ez mikor és hogyan következik be, mert rövidesen ez a forgatókönyv érvényesülni fog abban biztosak lehetünk.

 (ballator18ker.blogstar.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Cirkuszban is felléphetnének – Parádés tragikomédiába torkollt a Szél-Gyurcsány-Karácsony vita

Be szép kis lista – A lista: a Soros-hálózat hazai kitartottjai