in ,

Szijjártó nagy igazsága: „A jelenlegi Európai Bizottságban az a legjobb, hogy hamarosan lecserélődik”

A jelenlegi Európai Bizottságról évekre visszanyúlón az a legjobb hír, hogy hamarosan lecserélődik – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön telefonon Helsinkiből

A jelenlegi Európai Bizottságról évekre visszanyúlón az a legjobb hír, hogy hamarosan lecserélődik – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön telefonon Helsinkiből, ahol részt vesz az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri ülésén. Úgy vélte, az EB mindent meg fog tenni az október végéig hátralévő időszakban, hogy megbosszulja azokat a törekvéseket, amelyek a bizottság akarata ellenére az uniós határok védelmére és az illegális bevándorlók kívül tartására irányultak.

Európát számos kihívás érte az utóbbi időben, ezek száma és súlya várhatóan tovább nő. A kihívások kezelésében a legnagyobb tehertétel épp az Európai Bizottság volt – mondta Szijjártó Péter.

 

A bizottság az elmúlt öt évben számos olyan döntést hozott, amely ellentétes Európa biztonsági és gazdasági érdekeivel: hozzájárult a bevándorlási válság mélyüléséhez, megnyitotta Európai határait, meghívott több százezer, illetve millió illegális bevándorlót, aki egyértelműen biztonsági fenyegetést jelent

-tette hozzá.

Az EB mindent meg fog tenni az október végéig hátralévő időszakban, hogy megbosszulja azokat a törekvéseket, amelyek a bizottság akarata ellenére az uniós határok védelmére és az illegális bevándorlók kívül tartására irányultak

-mondta.

Nyilvánvalóan ebbe a sorba illik az is, hogy a magyar határvédelmi költségek mindössze egy százalékát hajlandó megtéríteni. Akárhogy lesz is, a magyar kormány ragaszkodik a kerítéshez a déli határszakaszon, ragaszkodik ahhoz, hogy megvédje a magyar határokat, és nemcsak október végéig, hanem az új Európai Bizottság megalakulása után is

-mondta a miniszter. Szijjártó Péter szerint a magyar ellenzék az illegális bevándorlás érdekében lép fel.

Brüsszel akaratának megfelelően a határvédelmet gyengíteni, a kerítést lebontani akarja, az illegális bevándorlókat pedig beengedni

-közölte.

Szijjártó Péter csütörtökön munkaebéden vett részt a finn külügyminiszterrel, Timo Soinival és Jussi Niinistö védelmi miniszterrel, amelyen részt vett Benkő Tibor magyar védelmi miniszter is.

(forrás:pestisracok.hu)

Tarlós akcióban! Tarlós István leállította a tabáni fakivágást

Hoppá! Tarlós Istvánt támogatja Fásy Ádám