in , ,

SZÉL BERNIKE, EZT NÉZD – Indul a Soros-terv: több mint százezer migránst akarnak Macedóniába telepíteni

Még hogy nincs Soros terv…

Hatalmas a közfelháborodás Macedóniában, miután kiderült, hogy a nyár elején megalakult baloldali kormány 150 ezer bevándorlót telepítene az országba és lebontaná a határkerítést is.

A macedón migránsbetelepítésről szóló tervet egy olyan miniszter dolgozta ki, aki korábban Soros György egyik civil szervezeténél dolgozott. A helyi szakértők szerint a baloldali kormány az amerikai milliárdos kedve szerint cselekszik és ez Európa biztonságát veszélyezteti.

A Híradó riportere beszámolt arról, hogy a vasárnapi helyhatósági választások egyik fő témája az országot sújtó migráció. A helyieket felháborítja, hogy a nyár elején megválasztott baloldali kormány 10 év alatt 150 ezer bevándorlót akar betelepíteni az országba, sőt azt a kerítést is lebontaná, amely megvédi Macedóniát a bevándorlók tömegeitől.

A tervek szerint a 150 ezer migránst 20 kisvárosba helyeznék el, többek között Gyevgyelijába, amelynek polgármestere szerint ha mindez megvalósul, abba beleroppan az ország.

A város polgármestere szerint az ország nem képes ezt elviselni. Ivan Frangov kifejtette, hogy munkahelyekre van szükség, nem bevándorlókra.

Orbán Viktor két hete járt a balkáni országban, ahol találkozott az ellenzéki jobboldali politikusokkal és a korábbi macedón miniszterelnökkel.

Magyarországnak és Európának az az érdeke, hogy a balkáni útvonal zárva maradjon. Macedónia ugyanis a bevándorlás ügyében kulcsfontosságú ország, ezért a magyar kormány azokkal az erőkkel működik együtt, amelyek ilyen politikát folytatnak, tehát zárva tartják a határokat”

– mondta akkor Orbán Viktor.

Fotó: AFP

Zoran Bogdanovszki, elemző az M1-nek elmondta, hogy míg a jobboldali kormány megvédte az ország határait, addig a baloldali Zaev-kormányzat Brüsszelből és Washingtonból várja az utasításokat, azokat hajtja végre, függetlenül attól, mit akarnak a macedónok.

 

(888.hu, Bokor Gábor)

Nem kicsi a baj Németországban – Német belügyminiszter: legyen muzulmán ünnepnap!

Aztamindenit! – Engdahl: Jövőre Orbán kapja a Nobel-békedíjat