in , , ,

Szégyennek nevezte a Sargentini-jelentést megszavazó magyar baloldalt Szili Katalin

Közleményben szégyennek nevezte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Sargentini-jelentést támogató baloldal magatartását

Közleményben szégyennek nevezte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Sargentini-jelentést támogató baloldal magatartását. Mint írta: „összenőtt, ami összetartozik, az úgynevezett magyar baloldal az ellenőrizetlen bevándorlás híveit támogatta saját hazája ellen”.

Szili úgy fogalmazott:

A jogállamiságra hivatkozó, de egyben azt meg is csúfoló Sargentini-jelentés politikai funkciója kezdettől fogva egyértelmű volt. Mindenáron példát akartak statuálni a bevándorlásról kritikusan gondolkodókkal szemben.

Erre a célra a bevándorlási válságot kezdettől fogva példamutatóan európai módon kezelő Magyarországot pécézték ki az országgyűlés volt elnöke szerint. A politikus úgy véli, most megvolt a baloldal lehetősége a patriotizmusa bebizonyítására, de ezúttal sem tette, ahogy 2004 decemberében sem.

Amit most cselekedett, az nemcsak politikai hiba, hanem a haza sokadik cserbenhagyása. Egyszerűbben szólva: szégyen

– írta Szili a baloldalra, amelynek véleménye szerint fontosabb a bevándorlás liberális támogatása, mint a magyar kisebbségek ügye.

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Orbán Viktor: Nem adjuk ki kezünkből a határőrizet jogát – A szovjet hadsereg után jön a brüsszeli hadsereg

Agybaj – A Liberálisok nemzeti konzultációt és demonstrációt is tartanak a Sargentini-jelentés tiszteletére