in ,

Szakács Árpád mattot adott a liberális Ungváry Krisztián történésznek

Féltik a hálózat hegemóniáját

VITA A SZABADKŐMŰVESSÉGRŐL ÉS ARRÓL, HOGY MIÉRT REKESZTIK KI AZT, AKI NEM ÁLL BE A SORBA

Megtámadtam Romsics Ignácot! – ezt olvasom, hallom ezer helyről napok óta. Azóta emiatt beborult az ég, dörög és villámlik, szakadatlanul esik az eső. Pedig nekem semmi bajom a professzor úrral, soha életemben nem találkoztam vele, munkásságát nagyjából ismerem, jó egészséget kívánok neki, írjon még sok könyvet, engem nem zavar.

Azon viszont elcsodálkoztam, hogy a Népszavában megjelent opuszában Tria­non kapcsán nemhogy kizárja a szabadkőművesek tevékenységét, hanem egyszerűen mesének tartja még a feltételezést is. Erről írtam egy publicisztikát a Magyar Nemzetbe, amiben pár zsurnalisztikai fogással próbáltam több-kevesebb sikerrel felhívni a figyelmet a helyzet összetettségére, olyan tényezőkre, amelyek bonyolultságuknál fogva más színben tüntetik fel a professzor úr kinyilatkoztatását, így az nem biztos, hogy belefér az „örök igazságok” tárába.

Az esetből kis híján nemzeti gyász kerekedett. Sőt kinyíltak az alvilág kapui, ahonnan velem az élen csúnya lidércek balliberális történészeket vittek le a mélybe. Ó, egek ura, segíts! Azóta az eltűnt történészek listája bolyong a neten, mert akik aláírtak Romsicsnak, azokat mind elvitte a prikulics.

Műhisztéria, groteszk paródia

Ungváry Krisztiánt viszont nem sikerült elkapni, így ő hosszas cikket tudott írni a Magyar Nemzetbe. És ez már probléma. Mármint Ungvárynak. Mert hadüzenetet tett közzé. És tudják, mi lesz azzal, aki hadüzenetet ír nekem? Hát ne tudják meg. Szóval a lényeg: én vagyok a szellemi alvilág megtestesítője, egy pszichiátriai eset, maga Belzebub földi helytartója. Ráadásul újságíró, akinek van arca ahhoz, hogy történelmi témában fejtse ki véleményét. Te jóságos ég! Fenyegette már nagyobb veszély a világbékét? Aligha.

A súlyos eset miatt világháború is kirobbanhatott volna, hiszen bölcsészeinknek testi erejüket is vissza kellett fogniuk, nehogy kitörjön az újabb világégés, és inkább ujjaik izmait edzették mindenféle Romsics Ignác melletti hűségeskük megírásával. Viktor Pelevin regényeibe illő groteszk paródia volt, ahogy a műhisztéria hullámai verdesték a Duna partját. A röhejt csak fokozta, ahogy a sok-sok nagyon okos történész, intézetigazgató és más magasságos tudományosság által jegyzett, külön megírt tiltakozó nyilatkozat olyan helyesírási hibával jelent meg, hogy az már nekem volt kellemetlen, emiatt őszintén sajnáltam Romsics Ignácot. De komolyan!

Az együttérzésem csak fokozódott, amikor elolvastam Ungváry Krisztián véleményét. Ha lefejtjük az írásról a gyűlöletet, a gyalázkodást, az indulatot, a személyeskedést, a csúsztatásokat és a valótlanságokat, akkor egy vegytiszta marxista doktrína csontváza bontakozik ki belőle: az egyedüli üdvözítő tanok kizárólagosságának tézisei, a leszámolás menete az eretnek gondolatok hirdetőivel szemben.

Bizony, ha írsz a taburól, akkor nem fog idézni Hatos Pál – szól Ungváry intelme, amitől egy tisztességes ember körülbelül annyira retteg, mintha nem dicsérné meg Lendvai Ildikó. Szóval Ungváry saját kollégájának szakmai gyarlóságát erényként tünteti fel! Pedig ez minden logikusan gondolkodó embernek egészen mást bizonyít. Például a csökött kicsinyességet és a kiengesztelhetetlen gyűlöletet. A szakmai etika szabályai szerint hivatkozni akkor is kell, ha valaki nem ért egyet a megjelent művel.

Egy klasszikus liberális cselvetés

Sokat változott a világ, de láthatjuk, egyvalami állandó: a baloldaliak és a liberálisok, a szólás- és véleménynyilvánítás értékrendjének letéteményesei képtelenek tudomásul venni, hogy van más gondolat is ebben a világban, mint az övék. Ráadásul egyre többen tudják értelmezni a különböző kérdéseket, történéseket, dokumentumokat az ő gyámkodásuk nélkül is. Sokan már nem kérnek magyarázatot, útbaigazítást és szellemi mankót, hanem a rendelkezésre álló tények alapján megalkotják a saját maguk véleményét.

Viszont én Ungváry Krisztiántól tudom meg: „Szakács Árpád szerint Trianont a szabadkőművesek okozták, és erre az a bizonyíték, hogy 2018-ban a román szabadkőműves Viorel Dănacu üdvözölte Trianont és saját szabadkőműves szervezetét.” Ezt pedig azonnal cáfolni kezdi. Szóval: ez „a bizonyíték”? Ki mondott ilyet? Én? Én ugyan nem. Így nem! Klasszikus liberális cselvetés. Egy kis csúsztatással valótlan nyilatkozatot adunk valakinek a szájába, majd ezt a hazugságot megcáfoljuk. Az írás nagy része ilyen álállításokkal van tele; mivel semmi közöm hozzá, így nem rabolnám az időt ezeknek a cáfolatával, akit érdekel, Ungváry cikkét hasonlítsa össze a korábbi írásommal.

A szabadkőművesek szerepével kapcsolatos dokumentumokat az elmúlt tíz évben Raffay Ernő a Szabadkőművesek Trianon előtt, Harcoló szabadkőművesség, Politizáló szabadkőművesség című könyveiben publikálta. A magyar kultúra elfoglalásának szabadkőműves terveit pedig Raffay Ady Endre sorsán keresztül mutatta be, a Szabadkőműves zsoldban, Szabadkőműves béklyóban, Ady Endre és a Nyugat, Ady Endre kultúrharcai című kötetekben. Hét könyv, jóval több mint 2000 oldal, tömény dokumentációval.

És itt tartsunk egy kis pihenőt!

Amint írásom elején említettem, nemcsak Ungváry, hanem a történészszakma krémje kelt ki ellenem, elhatárolódások és mindenféle petíciók formájában. Szerintük a legfontosabb probléma a stílusommal volt. Láthatjuk, az már csak hab a tortán, hogy „hagymázas baromságokat” írtam.

Nagyon kedvelem, amikor stílusról szoktak kioktatni az ilyen Ungváry-félék. De nézzük meg Romsics stilisztikai magaslatait: mesének tartja azt a több mint 2000 oldalnyi, dokumentációra alapozott narratívát, ami a szabadkőművesek szerepére vonatkozik. Értik? Azzal nem kell foglalkozni, az egy mese, aki ilyet ír, nyilván futóbolond, nem lehet komolyan venni, nevetséges személyiség. Lehet-e ennél durvábban, primitívebben kirekeszteni, komolytalanná tenni, megbélyegezni valakit? Érzéketlen, modortalan és velejéig hazug stílus.

A legmagasabb, tudományosnak nevezett szinten lévő személy gondolkodásmódjáról kapunk egy képet: Romsics effektíve tagad egy olyan tényt, amit normális ésszel nem lehet. Ezt az irreális, felfoghatatlan, egyben megmagyarázhatatlan helyzetet veszi védelmébe Ungváry Krisztián is, ugyanolyan hazug érvekkel. Hát persze, a hazugságot nem lehet igaz­sággal elfedni. Azért kell újabb és újabb valótlanságokkal és csúsztatásokkal, mások besározásával elterelni a figyelmet a lényegről.

Ebbe a sorba állnak be a mostani tiltakozók. Micsoda látlelet az egész magyar történészi szakmáról! Az elit ugyanúgy a hazugság szolgálatában áll, mint a baloldali politikusok Gyurcsány Ferenc mellett. A magyar állam pénzén tevékenykedő történészi nómenklatúra egy olyan narratívát próbál ránk erőltetni, ami vegytiszta valótlanság.

Vajon miért? Erre is kitérek, de előtte hadd emeljek ki egy fontos epizódot Ungvárytól: „Valós tény, hogy a magyar szabadkőműves mozgalom át akarta alakítani a magyar állam szervezetét.”

Tessék? Átalakítani? Ez ugye olyan, mint a viccben? Amikor bemegy a kocsmába egy úr, és szomorúan meséli: a szomszédjai Guinness-rekordot döntöttek, hat másodperc alatt levették autójáról a kerekeket. Gratulálunk! – veregetik a vállát, majd visszakérdeznek, miért vagy szomorú? – Azért, mert nem kérte meg őket erre senki.

Üdvözöljük a Meggyilkoljuk Tisza Istvánt Társaságban!

Szóval át akarták alakítani a magyar állam szervezetét? És ki kérte erre a szabadkőműveseket? Mi közük a magyar állam átalakításához? Kérem szépen, ez véletlenül nem politikai kérdés? És miről szól a szabadkőművességet jóváhagyó belügyminiszteri engedély? Vakolós testvéreink nem használhatják a szervezetet politikai célokra! Vagyis Ungváry igazolásában is láthatjuk, szabadkőműves barátaink megszegték a magyar állam törvényeit. És tegyük fel, amikor éppen nem a katolikus egyház megsemmisítésén, vagyonának elkobzásán munkálkodtak, és előjött a bennük rejtőzködő humanista, akkor miért titkosan csinálták? Miért nem tartottak erről sajtótájékoztatót? Jászi Oszkár maga jelenthette volna be, hogy létrehoznak a magyaroknak egy új országot, egy új kultúrát, egy új államrendet, mert a régi avíttas, bőgatyás meg barackpálinkás, egyszóval nem elég trendi. A csatlakozókat pedig várják a Meggyilkoljuk Tisza Istvánt Baráti Társaságban. Nem lett volna egyszerűbb? Nyíltabb? Egyenesebb?

Ehelyett mindent titokban, a magyar társadalom tudta nélkül csináltak. Így hoztak létre politikai pártot, médiát, majd így jutottak hatalomra, Károlyi Mihály szabadkőműves kormányába. A fentebb már említett könyvekben megjelent a teljes dokumentáció, levéltári hivatkozásokkal. Száz év alatt senkinek nem jutott az eszébe, hogy megnézze, most pedig egyszerűen kétségbe vonják ezeknek a dokumentumoknak a létét is. Tényleg megáll az ész!

És akkor jöjjön a lényeg!

A probléma sarokpontja a nemzettudatot érintő identitás és a történelmi tudat értelmezésének kizárólagossága és ennek a hegemóniának a biztosítása. Pont attól rettegnek, hogy meggyengül ez a hálózatrendszer. A történelem oktatása, a történelmi tudat meghatározása nem önmagában egy szakma, ez a nemzeti létnek az egyik legfontosabb fundamentuma. Alapkérdés, hogy azok, akik ebben szerepet kapnak, milyen képet közvetítenek a jelenkornak. Mennyire tudatosítják a nemzeti identitást mint értékrendet, mennyire hatékony módszerekkel és hogyan alapozzák meg nemzeti érzésünk lényegét. Az identitás egyben közösség, azaz erő. Ha folyamatosan egy vesztes, bűnös nemzet karakterét próbálják ránk erőltetni, történelmi hőseink pedig csetlő-botló, öntudat nélküli figurák, akkor ezt a vesztes tudatot, életérzést át fogjuk örökíteni a következő generációkra.

Az ebben szerepet játszó történelmi tudatformáló hálózatrendszer piramis alakú, legtetején a kommunista diktatúra által átalakított Magyar Tudományos Akadémia áll. Alatta hálózatrendszer-szerűen épülnek be a különböző tudományos intézmények, egyetemek, kutatóhálózatok stb. A rendszer önkiválasztó. Maradjunk csak a társadalomtudományoknál: a kommunista nómenklatúra 1990-től folyamatosan megkapja azt a jogot és lehetőséget, hogy kontraszelekció révén maga válassza ki a saját utánpótlását. A diktatúrában ez a hálózatrendszer a pártirányításhoz tartozott, ahol maradéktalanul érvényesülni tudtak a kommunista érdekek. 1990 után az MTA viszont szuverén lett, állam az államban, egy kommunista csökevény a demokráciában. És társadalomtudományi vonalon a nemzeti létet jelentő identitásértelmezés kizárólagos meghatározója.

Erre a tudathasadásos helyzetre rakódott rá az elmúlt harminc év. Ez a hálózatrendszer az állammal, a nemzeti érdekkel szembemenve meghatározta és kifejlesztette a saját maga identitását, érdekrendszerét, a tudományos előmenetel kritériumait, az ehhez szükséges publikálást, hivatkozásokat, különböző indexeket, és a többi és a többi. És ezzel el is dőlt minden: a hálózatba belépő alapemberek akkor tudnak karriert építeni, ha a hálózat részei. Ha tiszteletben tartják a hálózat dogmáit, nem kérdőjelezik meg a hálózat lényegét: azt a hazugságot, amelyen valójában az egész hálózat áll. Olyan az egész, mint egy multinacionális vállalat, csak ennek a finanszírozója a magyar állam. És elérték azt, hogy a közbeszédben úgy jelennek meg a töréspontok, mintha azok a szakmaiság és a kontárkodás között húzódnának, nem pedig a világnézetek között. Akik azt gondolják, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat létrehozásával bármi megváltozott, azok súlyosan tévednek. A struktúra más lett, de a hálózat ugyanaz maradt.

A piramis hazug életműi

A rendszer hibátlanul működik, ám az elmúlt években számos olyan kutatás jelent meg, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az egész XX. századi történelem értelmezését abban a formában, ahogy azt az eddigi hálózat dogmatikusan láttatta. A XX. század esetében már nem egyszerűen értelmezési kérdéssé vált egyes események megítélése, hanem sok mindenről kiderül, egyszerűen hazug képet mutattak be a társadalomnak. Ilyen a Trianon előtti évtizedek története, ilyenek Trianon okai, de ide sorolhatjuk Borvendég Zsuzsanna kutatásai alapján a Kádár-korszakot, és még folytathatnánk a sort a honfoglalásig és a nyelvrokonsági elméletekig.

Itt van tehát a hálózat piramisa. Azok, akik évek, évtizedek óta dolgoznak a piramisban, maguk is a rendszer részei lettek és a hálózat foglyává váltak. A piramis hazug alapján életművek, életpályák, doktori disszertációk, akadémiai székfoglalók, cikkek, hivatkozások tömege válhat porrá, lehet semmissé, ha megkérdőjeleződik a rendszer. Pont attól rettegnek, hogy szétesik az a konstrukció, amiben élnek, ami szakmai pályafutásuk keretét adja. Pont ezért nem lehet diskurzust folytatni szinte semmiről, ami felülírhatja a hálózatrendszer dogmáit.

Ezért rekesztenek ki mindenkit, aki nem áll be a sorba. Ez Ungváry Krisztián írásának lényege és üzenete. Ez a háttere annak, amikor megpróbálják mindenféle rágalmakkal tönkretenni azt, aki zavaró tényező a számukra, most éppen Raffay Ernőt.

Ha már Ungváry megemlítette „Semjén egyetlen emlékezetes, tudománnyal kapcsolatos tevékenységét”, levezetésként hadd meséljek el önöknek egy történetet. 2011. szeptember 26-án az ATV-ben a Trianonnal kapcsolatos tévhiteket leplezte le Ormos Mária. Elmesélte: kevesen tudják, hogy „Clemenceau utálta a románokat. Elment Párizsba az anyakirályné, Mária, és nem volt hajlandó fogadni, írt neki egy levelet, hogy nem hajlandó vele tárgyalni.” Ez pedig nagy sértés volt a románoknak – tette hozzá.

Mária királyné lobbiereje

Lássuk, miként ír erről a „legendáról” naplójában maga Mária királyné, amit Koszta István közölt a Mária román királyné párizsi követsége című könyvében: „[1919. március 7.] Nem tudom már felsorolni azokat, akiket fogadtam napközben, de fél 12-kor elmentem Clemenceau-hoz. […] Együtt mentünk föl sok katonatiszt kíséretével, aztán csak ketten bementünk a dolgozószobájába, és sokáig beszélgettünk. […]. Hogy sikerült-e a szíve közelébe jutnom az én országom dolgai­val, azt nem tudom megítélni, de hogy mosolyommal a legjobb színben láttattam az országomat, az biztos.” Egy hónappal későbbi bejegyzés: „Meglátogatott Clemenceau. Kellemes beszélgetésünk volt anélkül, hogy belemerültünk volna a politikai témákba. […]. Igyekeztem nem untatni, de kicsikartam belőle az ígéretét, hogy támogatni fog bennünket.”

Látják? Az akadémikus történésznek, egyetemi tanárnak, professzornak, Trianon-szakértőnek fogalma sem volt arról a témáról, amiről beszélt. És ezeknek van gondja Semjén Zsolt diplomájával? Na ne vicceljünk már…

A szerző Lovas István-sajtódíjas újságíró

 

(Szakács Árpád, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

USA mintára a Momentumos Donáth Anna máris elkezdte szervezni a magyar anarchiát!

Bayer Zsolt üzent a rabosított mentősöknek: veletek vagyunk!