in ,

Szabályosan kivégezte belga barátnőjét az afgán migráns

A szörnyű bűntény a belgiumi Herentals városában történt.

 

A brutális gyilkosság előtt nem sokkal jött össze a 27 éves meg nem nevezett nő az afgán illegális bevándorlóval, aki később brutálisan megölte. Az áldozat együtt élt a – négy- és hétéves – gyermekeivel, akik a támadás után megtalálták anyjuk holttestét.

A belga lapok arról számoltak be, hogy a szemtanúk csak azt látták, hogy valaki kirohant a házból éjjel 4:30 körül, és egy autóval nagy sebességgel elhajtott. A gyerekek pedig még pizsamában rohantak át az úton, hogy segítséget kérjenek. Az egyik szomszédhoz futottak, aki azonnal értesítette a rendőröket és a mentőket.

Anya a földön fekszik és minden tiszta vér”

– mondták a lányok a szomszédnak.

Ebben az épületben történt a brutális gyilkosság.

A férfi azonnal átrohant, hogy segítsen, azonban a migráns olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a nő életét már nem lehetett megmenteni.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az afgán támadó megpróbált elmenekülni, azonban nem sokkal később Limburg tartományban elfogták és azonnal le is tartóztatták.

A gyerekeket a hatóságok nevelőotthonban helyezték el.

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

A Habsburgok pont ugyanazt tették Magyarországgal, mint amit most Brüsszel akar

Orbán vi­de­ó­já­tól ma leg­alább négy he­lyen qurv…ra el­kez­de­nek va­ka­rózni