in , ,

Svédország hivatalosan is agyhalott – Nekik a bevándorlás kell

A blokkpártok fej-fej mellett állnak, míg a bevándorlásellenes erők történelmet írtak

Hihetetlenül szoros eredmény született a svéd választásokon

A svédországi választáson a 6004 szavazókörzetből 6000-ben leadott szavazatok összeszámlálása – 99,8 százalékos feldolgozottság – alapján a voksok 40,6 százalékát kapta a kormányzó baloldali koalíció, az ellenzéki jobbközép választási szövetség a voksok 40,3 százalékát szerezte meg, a harmadik helyen pedig a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) párt végzett a szavazatok 17,6 százalékával.

Összesen 6300 jelölt szállt versenybe a 349 parlamenti mandátum mellett 20 megyei tanács és 290 önkormányzati gyűlés helyeiért.

Fotó: AFP

A baloldali blokk, a svéd Zöld Párttal koalícióban kormányzó Svéd Szociáldemokrata Párt, illetve a Baloldali Párt együttese, az előzetes eredmények szerint, 144 képviselői helyet szerzett meg, míg a konzervatív Méréskelt Párt, Centrum Párt, Kereszténydemokraták és Liberálisok – Szövetségként ismert – jobbközép koalíció 142-t. A bevándorlásellenes Svéd Demokraták 5 százalékkal szerzett több szavazatot a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, 63 képviselői mandátumot nyert.

A bevándorlásellenes SD vezetője, Jimmie Akesson – bár a voksok 20 százalékára számított – bejelentette, hogy pártja a választások győztese.

Hatalmas befolyásra tettünk szert abban, hogy mi fog történni Svédországban az elkövetkező hetekben, hónapokban és években”

– mondta Akesson párttársainak. Az SD vezetője felajánlotta Ulf Kristerssonnak, a Szövetség miniszterelnök-jelöltjének, hogy lépjen koalícióra párjával. Kristersson ezt elutasította, mondván: „Az egész választás során világosan fogalmaztunk. A Szövetség nem fog együtt kormányozni, és nem vitatja meg a kormányalakítást a Svéd Demokratákkal”.

A jobbközép miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor felszólította Stefan Löfven kormányfőt a lemondásra. „A kormánynak annyi” – fogalmazott Kristersson.

Löfven elutasította az ellenzéki politikus javaslatát, és a pártok közti együttműködést sürgette. Közölte: minden tisztességes pártnak meg kell várnia a véglegese eredményeket.

A végleges eredményeket várhatóan szerdán teszik közzé.

(Horváth József György, 888.hu)

Századvég: A magyarok 70 százaléka elutasítja a Sargentini jelentést

Apáti Bence – Zuhanórepülés és az RTL Klub