A kérdés az volt: hová helyezkedjenek a zöldek, amikor a diskurzus az „Európai Egyesült Államok, vagy Nemzetek Európája” ellentét körül forog?
Schiffer András bevezetőjében rögtön visszaugrott az időben, egészen az Európai Gazdasági Közösségig. Ez az időbeli kitérő azért volt fontos, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a korai EU egy olyan szabadkereskedelmi logikára épülő közösség volt, amely hasonló fejlettségű országokat tömörített magába. A terjeszkedés során azonban olyan félperifériára szorult országokkal bővült,
akiknek a felzárkózása nagyban különbözött a magországok geopolitikai érdekeitől.
„Érdemes először számba venni, hogy mit adott a félperifériának az Unió fundamentumát jelentő négy szabadság elve: az áruk, a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása” – hangsúlyozta Schiffer, aki szerint „hazugság lenne letagadni, hogy az EU-tagság hatalmas előnnyel járt. A csatlakozás nélkül esélyünk sem lett volna rá, hogy a tervgazdaság romjain létrejött elképesztő technológiai hiányt részben ledolgozva elérjünk arra a fejlettségi szintre, ahol ma vagyunk”.
– fogalmazott kíméletlenül az egykori LMP-s politikus.
Az euró bevezetése Schiffer András szerint növelte a távolságot a fejlődő és leszakadó országok között.
Utóbbiakban magas munkanélküliséget, jólét helyett megszorításokat, felzárkózás helyett pedig növekvő különbségeket eredményezett. A közös valuta ugyanis nem jelent azonos reálértéket. Nem engedi meg azt, hogy a jobban teljesítő gazdaság (például a német) valutája felértékelődjön a gyengébbel szemben. Ennek hiányában az euró az erős gazdaság számára alulértékelt, ez pedig további versenyelőny az erősebb gazdaságok számára. A gyenge gazdaság végtére is az erősebb adósává válik (lásd Görögország példáját). Tisztán látszik, hogy a két legnagyobb haszonélvező gazdaság, a német és holland hatalmas kereskedelmi- és fizetési bérlet többletet halmozott fel, nincs korrekció az euró nominális árfolyamában, ez pedig fékezi a félperiféria felzárkózását.
Ha meg akarjuk tudni a választ, nem kell messzire menni, elég megnézni Szlovákia példáját.
Jóléti kiadásokat, béreket, nyugdíjakat csökkentenek, „azaz megszorító neoliberális gazdaságpolitikát kénytelenek végezni a versenyképesség megőrzésének érdekében” – világít rá Schiffer. „Van egy olyan politikai rutin Magyarországon, hogy ha baj van a magyar belpolitikában vagy rosszul érezzük magunkat az aktuális kormány alatt, akkor a külföldet hívjuk segítségül. Ez teljes tévút! A tűzzel játszik egy félperifériás ország, ha azt gondolja, hogy ha mindenféle megfontolás nélkül föladja a monetáris szuverenitását, akkor egy csapásra minden gondja megoldódik.”
