in ,

Salvini támadás alatt! Bíróság elé citálják!

Megvonta Matteo Salvini mentelmi jogát az olasz szenátus

Az olasz kormánytöbbség megszavazta a volt belügyminiszter, Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és a jobbközép koalíció vezetője mentelmi jogának megvonását a római felsőházban kedden tartott voksoláson. Salvini bejelentette, hogy készen áll bíróság elé állni az olaszországi határok védelméért.

A kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S), a Demokrata Párt (PD), az Élő Olaszország (IV) és a többi kisebb baloldali párt, korábbi bejelentéseik szerint Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavaztak.

Az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajója fedélzetén érkezett 131 migráns tavaly július végén öt napig nem kapott engedélyt a partraszállásra, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség szerint Salvini „túszul ejtette” a migránsokat korlátozva személyi szabadságukat, visszaélt hivatali hatalmával, megsértette a nemzetközi konvenciókat.

Matteo Salvini felszólalásában kijelentette, hogy belügyminiszterként, olaszként és emberként is Olaszország határvédelmét és biztonságát tartotta kötelességének. Hangsúlyozta, hogy a baloldali kormánytöbbség bírósági üggyel akarja őt politikailag ellehetetleníteni.

Salvini kitart álláspontja mellett, vállalja a bíróságot

A Liga szenátorai a felsőház mentelmi bizottságának január 20-i, hétfői ülésén igent mondtak vezetőjük, Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására, miután a párt vezetője bejelentette, hogy bíróság elé akar állni egy tavaly nyári migránsügyben. A kormánypárti Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) tagjai nem vettek részt az erről szóló szavazáson.

 

(magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Pilhál véleménye a haldokló MSZP-ről

Futótűz szerűen terjed ez a petíció! Már 15 ezer aláírás a NAT mellett!