Hogy mi a tétje a vasárnapi uniós választásnak? Hát az életünk, mi más. Sőt, ami az életünknél is sokkal fontosabb: gyermekeink, unokáink jövője. Hová születnek? Megszülethetnek-e? Lesz-e értelme az életüknek, vagy fizetik a dzsizját (fejadót), míg félelmükben át nem térnek? Ha a józan eszüket még megőrző európaiak holnap nem küldenek elegendő bevándorlásellenes politikust a parlamentbe; ha nem mutatnak kellően méretes fityiszt a brüsszeli liberálzombiknak, akkor az elkövetkező öt év pokol lesz. Európa pedig gyorsuló ütemben Észak-Afrikává, Közel-Keletté pusztul.
Gyermekeink miatt nekünk fontos a jövő. Ám Merkelnek, Macronnak, Junckernek és a többi újliberális zombinak ugyan mit számít az? Nekik nincsenek elveik, csak bankszámláik. És nincsenek gyermekeik sem, így nincs kiért aggódniuk, ha az ostoba döntéseik miatt Európa elpusztul – utánuk az özönvíz. Persze, ettől még aggódhatnának, de hát szegénykék liberálisok, ne várjunk tőlük felelős, távlatos gondolkodást. Gondolkodást se nagyon…
E tárgykörben (gondolkodás) érdemes fölidézni, hogy a német kancellár 2010-ben ellentmondást nem tűrően leszögezte: a multikulti megbukott. Tegnap viszont legalább ennyire ellentmondást nem tűrően meghirdette: Európának irgalmatlanul nagy szüksége van a multikultira, a színesítésre, ez jövőnk záloga. Aki a két közlés között halovány ellentmondást vél fölfedezni, az populista nacionalista (vagy fordítva).
Most, Európa végső lezüllésének kezdetén (kellős közepén?) azt kívánjuk, bárcsak az lenne a legfőbb gondunk Brüsszellel, mint tizenöt éve: hogy az uborka görbületével szöszmötöl…
Hogy mire számíthatunk az újliberálisoktól, a Merkel- és Weber-féle, angolnamozgású néppártiaktól, ha vasárnap – a többi balliberálttal együtt – többséget szereznek az Európai Parlamentben, nem titok. Büszkén hirdetik, hogy leszámolnak a nacionalistákkal (értsd: a hazájukra, egyedi kultúrájukra büszke, azt megvédeni akaró emberekkel), s szent meggyőződésük, hogy az iszlám Európa része. (Ha a több millió magyart kiirtó török megszállókra gondolnak, akiknek ténykedése távlatilag Trianonhoz vezetett, akkor akár egyet is érthetnénk: ezeket a begyógyíthatatlan sebeket tényleg az iszlámnak köszönhetjük. Többször nem kérünk belőle!)
Borítékolható: tovább erőszakoskodnak, hogy fogadjunk be kvóta szerint muszlimokat, a magyar családok segítését pedig felejtsük el, mert az undorító nácizmus. Ha mégsem állunk be a sorba, nemcsak Sargentini-jelentést kapunk a képünkbe, hanem még azokat a forrásokat is elszedik tőlünk, amelyek eddig valamelyest mérsékelték az országból kitalicskázott százmilliárdok, iparágaink önkéntes felszámolása, multiknak való kiszolgáltatása miatti károkat.
Tóth Bertalan (MSZP), Cseh Katalin (Momentum), Vágó Gábor (LMP) és Dobrev Klára (DK) a „Kire szavazzanak a liberálisok?” című májusi rendezvényen. (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)
Brüsszel helyi kirendeltsége
És itt vesztegessünk pár szót a honi ellenzékre. Hiszen ők hablatyolnak folyton arról, hogy a magasságos unió pénzadományai nélkül sehol sem lennénk, mehetnénk vissza a putriba, kizárólag az európai manna pörgeti a gazdaságot, abból futja az ország letérkövezésére… Ennyiből is látszik, ellenzékünk nem magyar, hanem brüsszeli szemüvegen át pislog a világra. Ha a miénken nézné, fölfogná: az uniós támogatás nem könyöradomány, hanem jóvátétel piacaink átengedéséért. Arról nem is szólva, hogy ezek a pénzek jelentős részben multiknál landolnak, és visszacsorognak Nyugatra.
Ellenzékünk hivatalos székhelye ugyan Magyarország, de nem a magyar nemzetet, a magyar érdekeket képviselik. Hogy brüsszeli, nyugati pórázon csaholnak, az néhányuknál egészen nyilvánvaló: például a DK-s gyűlöletszektát vezető Gyurcsány-család cégét több százmillió forintos megbízással stafírozta ki Brüsszel. De ott vannak Fegyőr Andrisék is, akik a párizsi olimpia érdekében megfúrták a budapesti ötkarikás álmot.
Brüsszel lakájait mi a francnak kiküldeni Brüsszelbe? Elárulni, mószerolni innen is tudják a szülőhazájukat…
Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor kézfogása. (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)
Győz-e a józan ész?
Egy választás sosincsen megnyerve, amíg az urnákat le nem zárták, az esély pedig sosem váltja be saját magát. Az esélyt nekünk kell beváltani. Kedvenc politikai filozófusom, egy bizonyos Rocky Balboa mondta azt, hogy mindig a végén van vége, és a végéig nyomni kell, mindannyiunknak menni kell, kampányolni kell. Én is megyek még ma is, holnap is, sőt vasárnap is
– üzente tegnap a Hír TV-ben Orbán Viktor azoknak, akik szerint ez a választás lefutott. Minden egyes szavazat életet, kontinenst menthet. Például azért, mert a magas részvétel öt százalék alá nyomhatja a Momentumot vagy a Szemkilövető pártot, és akkor a gyurcsánynés bögrék végre megtelnének a DK-sok sós-keserű könnyével…
Öt esztendőre választunk európai parlamenti képviselőket. Tudják, ez idő alatt hány illegális afrikai migránst, közel-keleti vallási fanatikust, európai jólétre ácsingozó népvándorlót lehet bevízitaxiztatni Európába, s kezükbe nyomni a mi pénzünkkel föltöltött bankkártyákat? Bármennyit. A szándék megvan rá. És ha a józan eszüket még megőrző európaiak holnap nem küldenek elegendő bevándorlásellenes politikust a parlamentbe; ha nem mutatnak kellően méretes fityiszt a brüsszeli liberálzombiknak, akkor az elkövetkező öt év pokol lesz. Európa pedig Észak-Afrikává, Közel-Keletté pusztul.
(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)
