in ,

Pilhál szabályosan lehülyézte Vágó Istvánt!

Kövérnek is beszólt

Lassan lajstromozni lehetne Vágó István véget nem érő bejegyzéseit, nyilatkozatait – kötetbe rendezve (Vágó-összes) akár derűs sorozattá is szerkeszthető a sok épületes ökörség. Mondják, alighanem mellőzöttsége ­miatt jönnek elő a lenullázott kvízmesternél a kétségbeejtő tünetek: krónikus kötözködés, szellemi magamutogatás, tisztségvállalás a Demokratikus Koa­lícióban stb. Tavaly például így mentegette a török világot – Orbán Viktornak címezve –: „emlékeztetem […], 150 évig volt hazánkban iszlám világ, mégis megmaradt a kultúránk, nyelvünk, többségi vallásunk.” (Egy kommentelő utóbb azzal próbálta magyarázni Vágó nézeteit, hogy valószínűleg túl sok Szulejmán-sorozatot néz.)
A sokoldalú ember (akit néhány hónapja a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságába is beválasztottak) a minap Kövér László házelnökön keresett fogást, aki egyebek mellett ezt mondta az Országgyűlésben: „Nem vagyunk hajlandóak önként felcsatolni a nyakörvet, melyen a lánc végét olyanok fogják, akiknek feltett szándékuk a közép- és kelet-­európai kisállamok újbóli gyarmati alávetése!” Nos, erre jött a frappánsnak szánt Vágó-komment: „Helyes. Ki innen a Mercedesszel, Audival, BMW-vel, Knorr-Bremsével, Legóval, Swietelskyvel, zárjuk le a nyugati határokat, járjanak a fiataljaink Dusanbéba tanulni és dolgozni, elő az örök és megbonthatatlan szovjet orosz konzervekkel (© Boncz Géza) és metrókocsikkal, kínai szoftverekkel, legyen nálunk közép-ázsiai jogállam és török sajtóirányítás! Mert nekünk csak a türkök segítenek, a Nyugattól úgysem kapunk egy fityinget sem!”
Szerintem egy ilyen Vágó-összest az elmekórtan iránt érdeklődők is haszonnal forgathatnának.

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A Notre Dame után senki se mondja, hogy ez véletlen!!! Tűz ütött ki egy 580 éves francia katedrálisban – Videó

Karácsony Gergely nagyon durván hazudik – NNK: nem igaz, hogy minden negyedik beteg kórházban fertőződött meg