in ,

Pilhál leoltja a szélkakas Karácsony Gergelyt

Már csak azt nem értem, min csodálkoznak

Vonul, nyomul, kígyózik

Most, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltségét támogató MSZP, DK, Párbeszéd, Momentum négyes megnevezte kerületi polgármesterjelöltjeit, az osztozkodásból kifelejtett, Puzsér Róberttel szimpatizáló Jobbik, LMP kettős ménkű haragra gerjedt. Korrupcióval, kapzsisággal, az ellenzék megosztásával vádolja a négyest. Főképp Karácsonyt.

 

Már csak azt nem értem, min csodálkoznak… Karácsony ilyen. Zugló polgármestere szinte minden baloldali pártot megjárt már idehaza. (Kompromisszumkeresőnek definiálja magát – mások szimplán csavargónak.) Az SZDSZ-ben kezdte, az LMP-ben folytatta, támogatta Bajnai Gordont, majd hátat fordított az LMP-nek. Rövid ideig összeborult az Együtt-felekezettel, aztán a rolexes Botkával parolázott. Ezután az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett (közben együttműködési megállapodást kötött a mini partizán Balpárttal és az Európai Baloldal–Munkáspárt 2006 nevű, itt felejtett munkásőrszakasszal is). Hiperaktív ürge, örökké vonul, nyomul, plakátot ragaszt, molinót feszít, ha kell, láncra fűzi magát. Mindenütt megjelenik, s ha már ott van, általában mond is valami épületes marhaságot. Közben egyvégtében csodálkozik, miért kerüli el állandóan a sikerélmény…

De amit mondani akarok, Karácsony volt az, aki – még 2011 őszén – elsőként fölvetette: „technikai koalíciót” kellene kötni az akkor még kiátkozott Jobbikkal, mert csak így győzhető le a náluk is szörnyűbb Fidesz. Mit mondjak, ötletét még saját hívei is ijedten fogadták. Volt, aki szelíden lehülyézte, más bomlott szobatudósnak nevezte. Erre most mi van? Már a Jobbikkal, saját fölfedezettjével is kibabrál a tekervényes Gergő. A kígyók kígyóznak.

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Nagyon nem stadion! – 50 millió fát ültet a kormány Magyarországon – Ilyenkor hol van az LMP??

Hatalmas véghajrá – Érkeznek az utolsó szavazatok az Év Propagandaportálja c. szavazásunkra