in ,

Pilhál is megszólalt a “méhecskét a buszmegállókba!” ügyben

Bezsongtak

Az önkormányzati kampányban még nem szerepelt, hogy Pikó András józsefvárosi polgármesterjelölt csapata megválasztása esetén méheket telepítene a kerület buszmegállói mellé. Egy hétfői – nem hivatalos – hír szerint viszont egy klímavédelmi munkaanyagban már ezt olvashatjuk. Az ötletről Karácsony Gergely úgy nyilatkozott, neki tetszik. (A főpolgármester régi zöldpolitikus – akárcsak korábbi, zuglói helyettese, Szabó Rebeka, az ismert szénalapátoló.) A Hír TV-től származó értesülés nyomán a Magyar Hírlap egy méhészt is megkeresett, hogy mondaja el véleményét a tervezetről. A meghökkent szakember (miután meggyőződött, hogy nem valami kandi kamerás beugratás áldozata) kijelentette, hogy Karácsony Gergely valószínűleg még nem látott közelről méheket (vagy legföljebb mesekönyvben: Maja, a méhecske). Mindenesetre, ha megvalósítják a betelepítést, magyarázta a méhész, számoljanak azzal, hogy tavasszal több tízezer méh fog körözni a buszmegállókban, rajzásuk idején pedig fürtökben lógnak majd a buszmegálló kiálló szegletein. Ez órákig is eltarthat, és hatalmas zsongással jár. Aki belesétál a kavargó méháradatba, aligha ússza meg csípések nélkül. Az emberek parfümje vagy akár a frissen mosott haj illata irritálhatja a méheket, garantáltan rohamra indulnak, elég annyi, hogy belegabalyodjanak egy hosszabb hajszálba, és pánikszerűen szúrni fognak. Ami aztán további támadásra ösztönzi a többi, közelben repülő méhet is.

Azt sem árt tudni, hogy – a muslincákhoz hasonlóan – a méhek is előszeretettel veszik körül az italos embereket. (A hírt olvasván az ötletgazdák sem lesznek biztonságban.)

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Hatalmas kárt okozott a budapestieknek Karácsony Gergely! – Több mint négymilliárd forint kiesést is okozhat a BKV-nak a főváros döntése

Párkányi Eszter kemény véleménye a börtönbizniszről